Ennyit keresnek a Magyar Orvosi Kamara vezetői
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNyilvános a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetőinek fizetése: Éger István elnök 1,3 millió forintos, Gyenes Géza ügyviteli vezető, a Jobbik országgyűlési képviselője 717 ezer forint tiszteletdíjat kap.
A Népszabadság és a Népszavai hétfői száma is beszámolt az adatokat tartalmazó listáról, amelyet a MOK-ot januárban közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentő Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kapott meg végül a szervezettől.
A cikkek emlékeztetnek arra, hogy korábban nyomozást rendelt el az ügyészség, mert a kamara a törvényi előírás ellenére titokban tartotta a tiszteletdíjakat. A listából kiderül, hogy az országos elnökség tagjai, a területi szervezetek elnöksége, a területi bizottságok elnöke, alelnökei, az országos etikai bizottság, az etikai kollégium elnökei, összesen 242 fő átlagosan 20-30 ezer forint tiszteletdíjat kap - olvasható a Népszabadságban.
Keszthelyi Gyula a Népszavának úgy nyilatkozott: a dokumentum tartalmazza ugyan az orvosi kamara vezetőinek tiszteletdíját és munkabérét, de hiányzik belőle a költségtérítésekről szóló adatsor.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?