Ennyit spórolhat a társasági adón
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz új kormány gazdasági akcióterve szerint a jövőben 10 százalékos kedvezményes kulccsal fizethetne társasági adót minden 500 milliós nyereséget el nem érő cég, egyéb korlátozás nélkül.
Orbán Viktor kedden bejelentette, hogy új szabályok szerint lehet majd igénybe venni a 10 százalékos kedvezményes társaságiadó-kulcsot. Eddig 50 milliós adóalapig volt erre lehetőség, a jövőben 500 milliós nyereségnél (vagyis adóalap) húzzák meg a határt.
A keddi kormánybejelentésből nem derült ki, hogy a korábbi korlátozó feltételeket is eltörlik-e, ezt csütörtökön jelentette be a kormány. Ennek értelmében minden 500 millió alatti nyereséget kimutató cég csökkentett, 10 százalékos társasági adókulcsot alkalmazhat. Ez azért fontos, mert az eddigi szűrők jelentősen leszűkítették a tényleges igénybe vevők körét.
A korlátozások feloldásával és a sávhatár kitolásával jelentős nagyvállalatok is beléphetnek a kedvezményes kulcsú körbe. Idén így közel 45, jövőre kis híján 30 millió forintot is megspórolhat az a cég, amelynek éppen hogy kevesebb a nyeresége, mint 500 millió forint.
Jelentős könnyítés
Nagyon jelentős pozitív lépésnek tartja a Corvinus Egyetem tudományos kutatója Pitti Zoltán, hogy a jelzett módon 10 százalékos kedvezményes társasági adókulcsot érvényesíthetnek a társas vállalkozások, egyéb korlátozás nélkül. Nem mellesleg a tervezet illeszkedik a nemzetközi és az európai trendekhez is, hiszen a gazdaság élénkítése érdekében szinte minden európai ország csökkenti a társasági adó kulcsát.
Az új szabály jótékonyan fékezheti a gazdaság elszürkülését is Pitti Zoltán szerint. Ha ugyanis 10 százalék a társasági adó, akkor nem érdemes kockáztatni az adóelkerülést, hamis számlák elszámolásával papíron veszteségessé tenni a céget, ráadásul nyereség hiányában elveszíteni az önfejlesztés lehetőségét.
Elképzelhetőnek tartja még, hogy az eva torzulásain is képes lesz enyhíteni a kedvezményes kulccsal adózó cégek körének bővítése. Feltételezi, hogy sok evás inkább visszamegy a társasági adózásba, ha a nyereség után csak tíz százalékot kell majd fizetnie, minthogy a 30 százalékos evát tovább fizesse bevételei után.
Jelentős ösztönzés lehet az új intézkedés, s javíthatja a vállalkozási kedvet is. Akár 100-110 milliárd forint is maradhat leginkább a mikro-, kis és középvállalkozásoknál. Vagyis ennyiről mond le a költségvetés becsülte Pitti Zoltán. (A szakember 500 milliós nyereséghatár
Az fn.hu utánanézett, mely nagyobb cégek fértek volna bele 2008-as adózás előtti nyereségük alapján a 10 százalékos kedvezményes társasági adókulcsba, és melyek nem. Íme néhány példa.
Belefértek volna (500 millió forint alatti nyereségük volt):
- Nestlé Hungária kft.
- Rossmann Magyarország Kft.
- Toyota Motor Hungary Kft.
- Michelin Közép-Európa Kereskedelmi Zrt.
- IBM Data Storage Systems Kft
Nem fértek volna bele (500 millió forint feletti nyereségük volt):
- Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
- Magyar Posta Zrt.
- Szerencsejáték Zrt.
- Magyar Villamos Művek csoport
- AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt.
Forrás: Figyelő Top 200 2009
becslése több, mint a hivatalos becslés, amely csütörtökön 70 millió körüli megtakarítást prognosztizált.) Viszont amennyiben a kifehérítő hatás is érvényesül, akkor vélelmezhető, hogy kisebb lesz az állami bevételek mérséklődése. Ennél is fontosabb lehet azonban a morál javulása.
Érdemes lenne mérlegelni
A szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy a pénzügyi közvetítők között is lehetnek szép számmal a jövőben kedvezményes kulccsal adózók között kérdés lehet, hogy őket is akarja-e a kormány támogatni.
A keddi bejelentés nem tért ki rá, hogy mi lesz az adózás előtti eredményt korrigáló tételekkel. A számviteli szabályok szerint például a gyorsított amortizáció növeli, az adótörvények szerint viszont csökkenti, vagy a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke pedig egyfajta ösztönzőként csökkenti az adózás előtti eredményt. Ezek a szabályozók fontos gazdasági érdekeket közvetítenek, de a 10 százalékos társasági adó mellett jócskán veszíthetnek funkciójukból, ami viszont megfontolásra késztetheti a döntéshozókat. Pitti Zoltán úgy véli, a finomhangolás során erre a kérdésre is megkapjuk majd a választ.
S bár hangsúlyosan igen pozitívan értékelte a kedvezményes társaságiadó-kulcs kiterjesztését nyereség vonalon, azt is elmondta az fn.hu-nak, hogy többre tartotta volna, ha az élő munkára rakódó terhekből vesz el a kormány, mert az foglalkoztatást is ösztönözne. Ennek az intézkedésnek nincs foglalkoztatást élénkítő hatása.
Amíg korlátozás volt
Magyarországon a 400 ezer élő társas vállalkozás 98 százaléka mikro- és kisvállalkozás. Közülük a fele cég veszteséges, a nyereségesek 90 százaléka pedig nem éri el az 50 milliós adóalapot. Ezekből a számokból kiindulva eddig több mint 176 ezer társas vállalkozás lehetett volna esélyes a kedvezményes adókulcsra. De mindössze 4850-4950 között mozgott azok száma, akik élni tudtak vagy élni kívántak ezzel a lehetőséggel tájékoztatta az fn.hu-t a szakértő. A feltételek eltörlése tehát a nyereséges vállalkozások több mint 90 százalékánál tíz százalékos kulcsú társasági adó fizetést tesz lehetővé.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?