kapubanner for mobile

Fekete László, a MOL Magyarország HR-igazgatója

Fekete László, a MOL Magyarország HR-igazgatója mérnökként került az emberi erőforrás területére. Vonzotta, hogy mélyebben beleláthat egy vállalat életébe, illetve, hogy a gépek, az épületek után végre emberekkel foglalkozhat. Karrierútjáról, tapasztalatairól, vezetőként elért eredményeiről is számot ad portréja.

images

Fekete László a mérnöki diploma megszerzése után rögtön az olajiparban, a Shell Magyarországnál helyezkedett el, mint kiskereskedelmi mérnök. Fiatal szakemberként itt szerezte meg első tapasztalatait egy nagyvállalat regionális működéséről. A rendszerváltás utáni Magyarországon, később pedig a Shell Romániánál részt vett az olajipari óriás kelet-európai implementációjában, és vállalati kultúrájának meghonosításában.

László főmérnökként 1999-ben került a Mars Hungaryhez, majd 2002-ben HR-területen folytatta tovább szakmai pályafutását, mint az értékesítési- és termelési üzletág HR-vezetője, majd a későbbiekben a közép- és kelet-európai regionális HR-projektek irányítója.

"Vezetőként ekkor már közel egy évtizede foglalkoztam emberi erőforráshoz kapcsolódó kérdésekkel is, és mindig nagyon érdekelt ez a pálya" - emlékszik vissza Fekete László, majd hozzáteszi: "vonzott, hogy mélyebben beleláthatok egy nagyvállalat életébe, annak stratégiai, működési kérdéseibe, illetve, hogy itt a gépek, épületek, eszközök után végre emberekkel foglalkozhatok."

Fekete László nevéhez olyan jelentős projektek fűződnek a Mars Hungaryben, mint például a Success Factor integrált HR-rendszer sikeres bevezetése. Egy 2007-ben adódott lehetőségnek köszönhetően pedig elvégezte a Henley Business School Corporate MBA képzését az Egyesült Királyságban. A másfél évig tartó rangos nemzetközi programnak köszönhetően a szakember tovább bővítette tudását, és olyan ismeretekre tett szert, melyek nagyban segítették a multinacionális vállalat regionális HR irányításában.

Ezután 2008-ban csatlakozott az akkor már közel 40 országban jelenlévő MOL-csoporthoz, mint magyarországi HR-igazgató. Bár Fekete László korábban multinacionális vállalatoknál dolgozott, a régiós leányvállalatok méretei messze nem közelítették meg a MOL Magyarország méreteit.

"Előző munkahelyeimhez képest sokkolóak voltak a MOL Magyarország méretei, hiszen itt közel 10 000 ember dolgozik egy nagyon komplex leányvállalati rendszerben. A mindenki számára megfelelő szabályzatok, a HR-politika kialakítása és számos további kihívás az összes HR-szakember számára vonzó lehet. Ráadásul ez egy olyan vállalat, ahol nagy hagyománya van az érdekképviseleteknek, és a velük történő egyeztetés, közös munka szintén újdonság volt számomra, amiből az évek során rengeteget tanul az ember" - mondta Fekete László a MOL-ról, széleskörű tapasztalatára utalva, melyet az érdekképviseleti szervezetekkel folytatott kollektív szerződési tárgyalások irányítása során szerzett.

Eddigi munkái közül különösen büszke arra, hogy részt vett a teljesítménymenedzsment-rendszer, illetve kompenzációs fejlesztések megvalósításában, valamint az integrált tehetségtoborzási program bevezetésében. A MOL az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy a fiatalokat a természettudományok, illetve az olaj- és gázipar felé orientálja: a középiskoláktól az egyetemekig indít programokat, versenyeket többek között azzal a céllal, hogy a társaság közép és hosszú távú erőforrás szükségleteit magas szinten biztosítani tudja. A 2007-ben indult, egyetemistáknak szóló Freshhh, illetve a 2010-ben indult, középiskolásoknak szóló Freshhh Junior nemzetközi olaj- és gázipari versenyekre már 17000 egyetemista és középiskolai diák jelentkezett az elmúlt 7 évben. A MOL Growww programnak köszönhetően pedig 2007 óta több mint 1100 frissdiplomás kezdte meg karrierjét a MOL-csoportban.

"Háromgyerekes apaként különösen kedvesek nekem ezek a projektek, hiszen remek látni, ahogy azok az ifjú tehetségek, akikkel először a Growww programon vagy Freshhh versenyeken találkoztunk, kibontakoznak és komoly karriert építenek a MOL-nál. Többen közülük ma már vezetők, ami egyértelműen igazolja e programok hatékonyságát és sikerességét" - véli a HR igazgató, aki szabadidejét legszívesebben a családjával tölti, és legújabb hobbijára, a motorozásra is próbál időt szakítani.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek