Felmentették a tatabányai kórház igazgatóját
Azonnali hatállyal felmentették beosztásából a tatabányai Szent Borbála Kórház igazgatóját - erősítették meg az intézmény titkárságán az MTI értesülését hétfőn.
Kovács Józsefet a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés 2009 július elején nevezte ki a tatabányai kórház élére. Korábban a nagykanizsai, azt megelőzően az egri kórház vezetője volt, elmondása szerint a két közgyűlés - bírósági döntések értelmében - jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát.
Balogh Márta, a kórház sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézményt március elsejétől megbízott főigazgatóként Lőke János, a pszichiátriai osztály korábbi vezetője irányítja. A kórház intézményvezetői posztjára február 18-án írtak ki pályázatot, a jelentkezés határideje március 18. A megbízott főigazgató mandátuma a pályázatok elbírálásáig szól.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön hozta nyilvánosságra 20 kórház gazdálkodásának ellenőrzését. A jelentés szerint a Szent Borbála Kórházban több mutató is romlott. A szállítói kötelezettségek 2012. június 30-án elérték az 1,1 milliárd forintot, ebből 810 millió forint már lejárt.
Az ÁSZ megállapításai szerint romlott az ágykihasználtság, az aktív ellátásban az intézmény 4 százalékkal, a járóbeteg-ellátásban pedig 20-30 százalékkal lépte túl a teljesítményvolumen-korlátot. A CT kivételével romlott továbbá a nagy értékű műszerek, valamint a műtők kihasználtsága.
A kórházban jelenleg is folyamatban van egy 800 millió forintos felújítás. Ötszáz elöregedett ablakot cserélnek ki az intézmény egyik szárnyában, szigetelik az épületrész homlokzatát és tetőzetét összesen 7600 négyzetméteren, ezzel évente 35 százalékkal csökkenhet az energiafogyasztás.
A Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, 928 ágyas, 158 orvost és 814 egészségügyi szakdolgozót foglalkoztat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 2 hónapja
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 2 hónapja
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 2 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?