kapubanner for mobile

Felvételi, pályaorientáció, karriertervezés - információs iroda nyílt

Felvételi információs irodát nyitott az Edutus Főiskola Budapesten és Tatabányán a mai napon. Dr. Tóth Gábor, az intézmény stratégiai főigazgatója elmondta, az irodák megnyitását a felsőoktatási helyzet körüli megválaszolatlan kérdések miatt fokozott érdeklődés indokolta, olvasható az iskola közleményében.

Az információs pontokon az érdeklődők nem csak a magánfőiskola képzéseiről, az oda való jelentkezésről kapnak tájékoztatást, hanem főleg és elsősorban a teljes felvételi eljárásban segítenek a kihelyezett tanulmányi osztály munkatársai, bármelyik intézménybe is jelentkezzen az érdeklődő.

A helyben elérhető kiadványok és online adatbázisok rendelkezésre állása mellett lehetőség van a jelentkezési lapok közös - papír alapú és online - kitöltésére, a felmerülő kérdések átbeszélésére, tanácsadásra. Az érdeklődő felvételizőket, hozzátartozóikat nem egyszerűen egy ügyfélszolgálat várja, hanem tapasztalt felsőoktatásban jártas tanácsadók stábja. Az ügyfélszolgálatra látogatókat prezentációk várják: pályaorientáció, karriertervezés, felvételi eljárásrend tárgyban - áll a lapunknak eljuttatott sajtóközleményben.

Gyakori kérdésként merül fel, hogy az új finanszírozási rendszerben van-e alternatívája a szűkös állami ösztöndíjas, vagy részösztöndíjas helyekre való bekerülésnek. A felvételi információs ponton ezzel kapcsolatban is felteheti bárki a kérdéseit, hiszen az Edutus Főiskola szeptemberben újrainduló Ledolgozható Tandíj-, illetve Edutus Pegazus Programja is reális megoldás a nagyobb összegű diákhitel felvétele helyett.

A budapesti információs iroda a Falk Miksa utca 1. szám alatt található. Az iroda munkatársai napi 10, szükség szerint 12 órás nyitva tartással várják az érdeklődőket, tanárokat, szülőket és diákokat egyaránt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek