kapubanner for mobile

Az oktatásügyért sztrájkolnak Csehországban

Egésznapos figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a cseh oktatásügyi dolgozók, hogy tiltakozzanak a kormány gazdasági és szociális politikája ellen, amely szerintük kedvezőtlenül érinti az oktatásügyet.

Az iskolaügyi dolgozókat a gazdasági szférából tíz szakszervezeti szövetség is támogatta, amelyek tagjai jelképes egyórás munkamegszakítással tiltakoztak a kormány gazdaságpolitikája ellen. A kormány elleni tiltakozásokhoz néhány állami hivatal alkalmazottai is csatlakoztak.

A CTK hírügynökség jelentése szerint hétfőn a csehországi óvodák, általános és középiskolák több mint 70 százalékában egész napra vagy néhány órára leállt az oktatás. A gazdasági szférában működő szakszervezeti szövetségek tiltakozó akciójába nagyjából egymillió személy, az összes munkavállaló majdnem egynegyede kapcsolódott be. Olyan üzemekben is leállt egy-két órára a munka, mint például a Skoda autógyár. Elemzők szerint ez a jelképes leállás nem okoz érezhető kárt a gazdaságnak.

A Prága központjában tartott szakszervezeti tiltakozó nagygyűlésen és felvonuláson több ezren vettek részt.

A prágai közszolgálati rádió délutáni kommentárja szerint összességében ez volt az 1989-es rendszerváltás utáni egyik legnagyobb kormányellenes tiltakozás Csehországban. Az oktatásügyi alkalmazottak kifogásolják, hogy a Petr Fiala vezette jobbközép koalíciós kormány nem szentel elegendő figyelmet a cseh iskolarendszer korszerűsítésének, ami az oktatás színvonalának a csökkenését eredményezheti.

Tiltakoznak az ellen is, hogy a kormány nem teljesíti korábbi kötelezettségvállalásait, miszerint az oktatásügyi fizetések a mindenkori országos átlagfizetések 130 százalékát fogják kitenni. A kormány közelmúltban elfogadott takarékossági intézkedéscsomagja szerint jövőre az oktatásügyi fizetések továbbra is az átlagbérek mintegy 110 százalékának a szintjén lesznek.

A kormányfő a tiltakozás előestéjén közleményben azt állította, hogy az országos tiltakozás alaptalan, és csak a szakszervezeti vezetők politikai ambícióit szolgálja. A szakszervezetek alaptalannak minősítették és visszautasították Petr Fiala állításait.

"A kormány nem engedhet a nyomásnak, a közkiadások rendbetételére irányuló igyekezetünktől nem állhatunk el" - mondta a miniszterelnök hétfő délután. "A kormány azt ígérte a lakosságnak, hogy rendbeteszi a közpénzeket, s a gazdasági intézkedéscsomag, illetve a készülő nyugdíjreform ennek fontos részét képezi" - mutatott rá Petr Fiala. "A sikerhez mindkét oldal megértésére szükség van" - húzta alá.

Marian Jurecka munkaügyi és népjóléti miniszter hétfőn megismételte, hogy a dolgozóknak joguk van sztrájkolni, és a kormány folytatni fogja a párbeszédet velük.

Mikulás Bek oktatásügyi miniszter azt állította, hogy a cseh oktatásügyben az utóbbi időben gyorsan nőtt az alkalmazottak száma, ami nem teszi lehetővé, hogy az állam maradéktalanul teljesítse a bérekkel kapcsolatos vállalásait.

A STEM-MARK közvélemény-kutató intézetnek a közszolgálati Cseh Televízió számára készített országos felméréséből kitűnik, hogy a kormányellenes tiltakozást a megkérdezettek kétharmada támogatja.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk