Fogyatékosság-barát munkahely a SPAR
A SPAR Magyarország Kft. elnyerte a Fogyatékosság-barát munkahely címet. Az elismerést azok a munkáltatók kaphatják meg, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.
A díj odaítélésével a SPAR jogosulttá vált a Fogyatékosság-barát munkahely logó használatára 2 évig. Az érintettek foglalkoztatása által a munkahelyi légkör, a munkamorál, sőt a többi dolgozó cég iránti elköteleződése is javul - vélik a cégnél, amely követendő példát mutat a fogyatékosság tudatos kezelésével kapcsolatban.
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés célja, hogy az álláskereső, fogyatékossággal élő emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását elősegítse. A koncepciót Magyarországon a Salva Vita Alapítvány dolgozta ki. A logó bevezetése fontos társadalmi szemléletformáló eszköz, mivel azt fejezi ki, hogy a fogyatékos emberek számára pozitív intézkedésekre van szükség hátrányaik leküzdéséhez, egyenlő esélyük biztosításához. Ha lehetőséget kapnak, akkor ők is képesek értékteremtő munkát végezni ugyanúgy, mint bárki más.
A díjat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója közösen adta át.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 6 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 6 hónapja
- Nyugdíj: lehet-e szerezni szolgálati időt megváltozott munkaképességűként? 7 hónapja
- Valódi befogadás? Miért nem elég egy rámpa? 8 hónapja
- Nem hátrány, hanem kiindulópont: álláskeresés megváltozott munkaképességgel 8 hónapja
- Nem csak a nyugdíjasok kapnának élelmiszer-utalványt 8 hónapja
- Mikor számít szolgálati időnek a rokkantsági nyugdíj és ellátás? 8 hónapja
- Nem a képesség hiányzik, hanem az esély - így segít munkához a KézenFogva Alapítvány 9 hónapja
- Leszázalékolás mellett dolgozhatok teljes munkaidőben? 9 hónapja
- Megvonható a munkaközi szünet a megváltozott munkaképességűektől? 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Szijjné Kállai Ildikó, SPAR 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben