kapubanner for mobile

Fokozódik a dolgozók kiszolgáltatottsága

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) támogatja tagszervezeteinek azon követelését, hogy az igazságügyi tárca vonja vissza a munkaügyi perek költségmentességének megszüntetéséről kiadott rendeletét - közölte a szakszervezeti szövetség kedden közleményben az MTI-vel.

A SZEF felháborítónak és törvénysértőnek tartja, hogy az igazságügyi tárca az érdekegyeztetés teljes megkerülésével a jogi segítségnyújtásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező jogszabály záró rendelkezései között elrejtve adta ki ezt a munkavállaló-ellenes módosítást.

A dolgozó minden peres eljárásban egyébként is hátrányos helyzetben van a többnyire jogi apparátussal rendelkező munkaadóhoz képest, ez a változtatás azonban fokozza kiszolgáltatottságát - mutatnak rá. A SZEF minden törvényes eszközt felhasznál azért, hogy az igazságügyi tárca mielőbb vonja vissza ezt a rendeletmódosítást.

Az igazságügyi tárcánál egy másik szakszervezeti szövetség hasonló tiltakozására reagálva az MTI érdeklődésére hétfőn elmondták: az új támogatási forma változatlanul biztosítja minden munkavállaló számára a perindítás lehetőségét, ugyanakkor ösztönzi a megalapozott igényérvényesítést.
Az anyagi, jövedelmi viszonyaikra tekintettel a rászorultak ezt követően is igényelhetik a személyes költségmentességet. Ennek engedélyezésével pervesztességük esetén sem kötelesek az állam által előlegezett költségeket megtéríteni.

A polgári eljárások költségkedvezményi rendszerének átalakításáról egyébként csaknem öt éve döntött az Országgyűlés, a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény megalkotásával. A tárca hangsúlyozta, hogy a törvény előkészítését széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, a tervezetet az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) is megtárgyalta 2003 tavaszán.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek