Fontos biztosítási határidők járnak le az év végén
December 31. fontos határnap a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy része és a nyugdíjbiztosítások esetében is - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A szervezet az MTI-vel azt közölte: piaci becslések szerint csaknem 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme a novemberi felmondással egy időben már intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort.
Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést, másrészt a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a szövetség.
Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke hangsúlyozta: azoknak is célszerű utánajárniuk a szerződésüknek, akik időben intézkedtek az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól. Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak 2024. február 29-ig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.
A szövetség jelezte azt is, hogy az elmúlt hetekben 7-8 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést az idei évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében. Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.
A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kell befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb, tavaly év végén 283 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét.
A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2023 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már 476 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető - közölte a FBAMSZ.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak 3 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 4 hónapja
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 4 hónapja
- Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok 4 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 5 hónapja
- Ennyien vették igénybe a háromgyerekes édesanyáknak járó kedvezményt 5 hónapja
- Aki jövőre tölti a 40-et, annak csak a születésnapjáig jár a családi adókedvezmény? 5 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 5 hónapja
- A jövő tetőboxa: több út, kevesebb gond 6 hónapja
- Ezt kell tudni a háromgyermekes anyák adókedvezményének érvényesítéséről 7 hónapja
- Jön a háromgyermekes édesanyák személyi szja-mentessége, itt vannak a részletek 8 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?