Gondot okoz a fluktuáció a szolgáltató központoknak
Hiába szeretnék a költségeiket csökkenteni a szolgáltató központok, a dolgozók elvándorlása magas, emiatt pedig drága a toborzás és a betanítás. Kelet-Európában nálunk alacsony a fluktuáció, viszont magasabb béreket kérnek a munkavállalók - derül ki egy felmérésből.
Az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérését a Világgazdaság Online ismerteti, e szerint a többi kelet-közép európai országgal összehasonlítva a magyarországi szolgáltató központokban alacsonyabb a fluktuáció, viszont sokszor csak az eredetileg tervezettnél magasabb bérért tudnak alkalmazottakat felvenni az SSC-kbe.
A felmérés kimutatta, az ilyen munkahelyek vonzerejét növeli, hogy az anyacégek a belső képzések erősítését tervezik, mert jelenleg az SSC-k nem segítik eléggé szakembereik, vezetőik utánpótlását. Egyúttal javítani akarják a kiválasztást, és cégen belüli karrier-programokat alakítanak ki.
Jelenleg a felmérés résztvevőinek egyharmada rendelkezik konkrét tervekkel kelet-európai SSC-jének bővítéséről, további egyharmad pedig úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nagy valószínűséggel bővíteni fog. Kedvező az is, hogy egyik válaszadó sem kívánja olcsóbb országba vinni az itteni szolgáltató központot.
Világgazdaság Online

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek