kapubanner for mobile

Greguss Csaba lett a Jobcapital új operatív vezetője

Greguss Csaba lett a Jobcapital új operatív vezetője. A szakember 2005 óta dolgozik HR, illetve toborzási területen, amiből 14 évet a szolgáltatói oldalon töltött - közölte a cég.

Greguss Csaba Jobcapital

Greguss Csaba (képünkön) 2005-ben kezdte HR-es pályafutását először HR Generalistaként. Három vállalati oldalon eltöltött év után igazolt át a tanácsadói oldalra, ahol immár 14 év tapasztalattal rendelkezik.

Jobcapital 2015-ben alapított HR tanácsadó vállalkozás. A pécsi székhelyű cég hamar az ország délnyugati régiójának egyik meghatározó munkaerő-közvetítő és -kölcsönző vállalkozásává nőtte ki magát.
Toborzóként kezdte, volt ügyfélkapcsolati menedzser, divízióvezető, majd 6 lokációban 35 fős csapatot irányító üzletágvezető is. Tapasztalatait olyan cégeknél szerezte, mint a Grafton, az Adecco, a Friisberg & Partners International, valamint a WHC. Ezt követően a Scandit-nél egy nemzetközi projektben vett részt, mint Talent Attraction Leader.
 
„Operatív vezetőként a legfontosabb feladatom a Jobcapital stabil és gazdaságos növekedésének biztosítása lesz. Az elmúlt 7 évben elért eredmények továbbfejlesztése, földrajzi jelenlétének növelése és egy szakmailag még ütőképesebb csapat felállítása. Hozzám tartozik a teljes szakmai működés és a partnerkapcsolatok menedzselése, valamint a tulajdonossal közösen felállított stratégia megvalósítása” - mondta Greguss Csaba.
 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek