kapubanner for mobile

Gyorsolvasási technikák - Kapcsoljunk kétszer nagyobb sebességre!

Sok szellemi munkát végző alkalmazott, vezető szembesül azzal, hogy nagy mennyiségű szöveget kell a lehető legrövidebb idő alatt elolvasnia: beszámolókat, jelentéseket, elemzéseket, történések leírását. Szakértők szerint a lehetőségeinkhez képest legalább kétszer lassabban olvasunk, pedig bizonyos technikákkal jelentősen gyorsíthatunk a sebességen. Néhány példát mutatunk be.

Ki ne szeretne kétszer gyorsabban olvasni. Ám ehhez nem elegendő gyorsítani szemmozgásunkon, különféle technikákkal a megértési szintet is növelnünk kell.

Tudatosság és koncentráció kell

"A gyorsolvasás olyan cselekvéssor, amely során egyedi technikák alkalmazásával a megértés hatékonyságának egyidejű növekedése mellett növelhető az olvasás sebessége", ad rövid meghatározást Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia, aki gyorsolvasási tréningeket tart. Hozzáteszi, kevesen ismerik Magyarországon az olvasási készség fejlesztésének módszereit, pedig jelentős fejlődés érhető el vele. Ám ehhez tudatosság, koncentráció és sok gyakorlás szükséges.

Kétszeresére növelhető sebesség

Egy átlagos olvasó percenként 180-250 szó közötti terjedelmet képes elolvasni. Tudatos gyakorlással sebességünk a másfél-, kétszeresére növelhető.
Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia a Wifi Hungáriánál tartott képzések végén feleletválasztós teszttel vizsgálja a megértési szintet, ugyanis az olvasás gyorsulása nem ér semmit, ha ez nem jár együtt a megértés növekedésével.

"A megértés első olvasásra általában 60 százalék körüli. Második olvasásra természetesen növekszik 70-75 százalékra. Ekkor már sokan érik el az első olvasási sebesség másfél-kétszeresét. Ők másodszorra válogatnak, időnként gyorsítanak, figyelmesen csak az elsőre kevésbé megértett részeket olvassák", jegyzi meg a tréner.
A szakértő az olvasási stratégiáknak öt fajtáját különbözteti meg, melyet célhoz igazítva alakítanak ki.

Olvasási stratégiák: az átfutástól az élvezetig

Ez alapján beszélhetünk átfutó, pásztázó, lényegi, intenzív és élvezeti olvasásról. Az átfutó olvasás a kulcsszavakra koncentrál, a pásztázó olvasásnál bizonyos szövegrészekre összpontosítva konkrét információkat keresünk, a lényegi olvasás a szövegben rejlő összefüggések megértésére irányul, az intenzív olvasásnál bizonyos szövegrészekre összpontosítunk, a pontos információ azonosítása és teljes megértése a cél, míg az élvezeti olvasás a kikapcsolódásra irányul, itt nincs információszerzési kényszer.

A szövegértést több technika is gyorsíthatja: az egyik ezek közül a kulcsszavakra koncentrálás: ha olvasás közben csak a jelentést hordozó szavakra figyelünk. A másik a gondolategységek, a kulcsszavakhoz kapcsolódó szókapcsolatok tréningezése, eszünkbe juttatása.

Technikák: ritmikus szemmozgás, szókeresés

Az olvasás gyorsaságát is különféle technikák segítik: a ritmikus szemmozgás begyakorlása, a perifériás látás növelése, a szókeresés, a regresszió gátló gyakorlatok. A regressziót a szakirodalom az egyik legnagyobb gátak között említi: Regresszió esetén az elme állandóan visszatér egy már elolvasott mondatra, vagy szóra. A szemünk hiába fut tovább a betűk során, az elme leragadt és az utána olvasottakat már nem tudja megfigyelni. Nagyon fontos a regresszió kikapcsolása, tehát annak megakadályozása, hogy szemünk visszatérjen egy már elolvasott szövegrészre.

Állandó harc a berögződések ellen

Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia tapasztalatait összegezve elmondta, a legtöbb embernek a nehézséget az okozza, hogy túlságosan erősen rögzült bennük a hagyományos lassú, állandó sebességű olvasás, és a valamelyest megismert szöveget sem merik, tudják gyorsabban átfutni. A tréningekre jelentkezők összetétele nagyon sokszínű: vállalkozók, alkalmazottak, egyetemi, főiskolai hallgatók, kismamák, pályakezdő fiatalok és átképzésben résztvevők is eljönnek.
A technikák megismerése után tanácsos otthon hetente kétszer-háromszor napi 10-15 percet foglalkozni a tökéletesítésen.

Olvasási stratégiák
  • Átfutó olvasás: a szöveget gyorsan átfutva, a kulcsszavakra koncentrálva
  • Pásztázó olvasás: kizárólag bizonyos szövegrészekre összpontosítva konkrét információk keresése, azonosítása
  • Lényegi olvasás: a szöveg lényegi, a szövegben rejlő összefüggések megértésére irányuló olvasás
  • Intenzív olvasás: bizonyos szövegrészekre összpontosítva a pontos információ azonosítása és teljes megértése
  • Élvezeti olvasás: kikapcsolódás, művelődés határ,- és információszerzési kényszer nélkül

    Olvasást gyorsító technikák
  • Ritmikus szemmozgás begyakorlása
  • Perifériás látás növelése
  • Fixációszélesség növelése (megálláskor)
  • Szókeresés
  • Regressziót (a visszatérést) gátló gyakorlatok


    • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon

    Nem irodai székbe, hanem hóviharba keresnek embereket: a British Antarctic Survey asztalosokat, szerelőket, szakácsokat és más fizikai dolgozókat... Teljes cikk

    Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja

    Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm... Teljes cikk

    Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják

    A kutyabarát iroda egyre több munkavállaló számára vonzó extra, ugyanakkor HR-szempontból komoly felelősséget is jelent. A négylábú kedvencek... Teljes cikk

    Kapcsolódó hírek