kapubanner for mobile

Hálapénz és egészségügyi korrupció: idén 42 eset végződött feljelentéssel vagy nyomozással

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az egészségügyi dolgozókkal szemben különböző korrupciós és más bűncselekmények miatt az elmúlt egy évben 42 esetben éltek a hatóságok feljelentéssel, vagy kezdeményeztek nyomozást.

A reumatológiától elkezdve a nőgyógyászaton át a sportorvosi és pszichiátria vizsgálatokig folytattak bűnfelderítéseket. Az egészségügyi dolgozókkal szemben különböző korrupciós és más bűncselekmények miatt az elmúlt egy évben 42 olyan eset volt, amikor vagy feljelentéssel éltek, vagy nyomozást kezdeményeztek - mondta a Népszavának Váradi Piroska rendőrezredes a hálapénz-tilalmat is ellenőrző Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának vezetője.

Az említett 42 esetben elenyésző volt a klasszikus hálapénz aránya.

Találkoztak olyan esettel is, amikor komplett bűnszervezetben segítettek hozzá hamis védettségi igazolványokhoz egészségügyi dolgozók pácienseket. Ez azért is nagyon veszélyes, mert az illető, aki oltás nélkül jut védettségi igazolványhoz, még közegészségügyi kockázatot is jelent, veszélyezteti mások egészségét. 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek