kapubanner for mobile

Hamarabb kaphatják meg járandósságaikat a kismamák

Előleget kaphatnának a kismamák, rövidebb lehet az ügyintézés - egyebek mellett ez is szerepel abban a jogszabálytervezetben, amelyet most fogadott el a kormány.

Egy anya elmondta, 2011. február 26-án szült, akkor benyújtotta a terhességi gyermekágyi segélyre az igénylést, de csak április elején kapta meg először járandóságát. A Pest megyei kismamának tehát még több mint egy hónapot kellett várnia arra, hogy megkapja az első szülési ellátását. Vannak, akiknek még ennél is hosszabb időbe telt, mire pénzhez juthattak, mert például hiányzott valamilyen dokumentumuk, amikor benyújtották a kérelmüket.

A tervezett módosítás szerint, ha hiánytalan az igénylés, az eddigi 30 nap helyett 18 napra csökken az elbírálás ideje. Ha szükség van még pótlásra, s emiatt hosszabb ideig tartana az ügyintézés, előleget kaphat a kismama. A tervek szerint ilyenkor a minimálbért vennék figyelembe az összeg folyósításakor. A különbözetet akkor kaphatja meg az érintett, ha már minden szükséges papírt benyújtott.

A módosítás érintené a terhességi gyermekágyi segélyt, a gyedet és a baleseti táppénzt igénylőket. Az előleget a tervezet szerint 30 napon belül vissza kell fizetni, ha kiderül, hogy az igénylő nem volt jogosult az ellátásra.

MR1 Kossuth Rádió/hirado.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek