Határozatlan idejű sztrájkba léptek a francia egyetemi tanárok
Számos francia egyetemen elmaradtak kedden az órák, miután a tanárok előző nap határozatlan idejű sztrájkot hirdettek az oktatók és a kutatók státuszáról szóló reform ellen tiltakozásul.
A tanárok elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró, 2007 augusztusban elfogadott törvény értelmében az 57 ezer egyetemi tanár és kutató státusza is megváltozik azzal, hogy ezentúl az egyetemek vezetői teljes autonómiát élveznek az oktatási intézmények személyi állományának kiválasztásában.
A tiltakozók elsősorban azt kifogásolják, hogy a rektorok szerintük önkényesen határozhatják meg az intézmények működését és a tanárok kötelező óraszámát. Eddig erről országos szinten rendelkezett az oktatási minisztérium.
A minisztérium elismerte, hogy egyes intézményekben szünetelt a tanítás, de a jelenséget korlátozottnak tekintette. A híradások viszont arról számolnak be, hogy a tiltakozási mozgalomban nagy egyetemi központok vesznek részt Párizsban, Strasbourgban, Toulouse-ban, Rouenban, Bordeaux-ban és Marseille-ben, illetve olyan intézmények is csatlakoztak a sztrájkhoz, ahol még soha nem került sor hasonló jellegű akcióra.
Valérie Pécresse felsőoktatási miniszter egy keddi rádióinterjúban kizárta annak lehetőségét, hogy visszavonná a tanárok státuszáról szóló rendeletet, mert az véleménye szerint visszalépés lenne az egyetemek és az oktatók számára is.
A pénteken nyilvánosságra hozott rendeletben végrehajtott módosítások a miniszter szerint garantálják, hogy egyetlen tanár óraszáma sem növekedhet az érintett beleegyezése nélkül, valamint azt, hogy valamennyi oktatónak maradjon ideje kutatásainak folytatására. Azt is javasolta Pécresse, hogy az egyetemek vezetői minden intézményben a tanárokkal együtt közösen dolgozzanak ki egy chartát a rendelet alkalmazását segítendő.
A tanárok az ellen is tiltakoznak, hogy a minisztérium idén 900 egyetemi oktatói állás megszűntetését tervezi.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 3 hete
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 3 hete
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 4 hete
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 4 hete
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 4 hete
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 1 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 1 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 1 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 1 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben