Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 18 éve

Határozatlan időre felfüggesztette a sztrájkot a VDSZSZ

Hétfőn 0 órától újra megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) munkabeszüntetése. A sztrájk miatt a vonatközlekedés kiszámíthatatlan lett, egészen 9 óráig, amikor a VDSZSZ határozatlan időre felfüggesztette a vasutassztrájkot. Várhatóan a hétfő esti órákra áll helyre a menetrend szerinti közlekedés.

images

A nemzetközi vonatok közlekedése sem garantált, mert például a Pannónia már csak Rajkáig közlekedett, az Ister és a Dacia pedig visszafordult Románia felé. A hétfői vasúti helyzetkép azt mutatja, hogy főként a VDSZSZ jegyvizsgálóinak és kocsivizsgálóinak többsége, illetve a forgalmi dolgozók egy része sztrájkol. A kocsivizsgálók közül 136-ból 81-en sztrájkolnak, 1267 szolgálatban lévő forgalomirányítóból csak 58-an. Ennek ellenére néhány kocsivizsgáló, illetve a jegyvizsgálók megbéníthatják a vonatok eljutását, és az utasok eljutása elé is gátat szabhatnak.

Kiszámíthatatlan a közlekedés

A forgalmi dolgozók nagy része dolgozik, ahogy a mozdonyvezetők is, ott nincs sztrájk. Szombathely környékén reggel 6.15-ig normális körülmények között működik a vasút, a reggel 6.05-ös Intercity és egy gyorsvonat kiindul majd az állomásról Budapest felé. Budapest Déli pályaudvar fogadja és indítja a vonatokat, ott teljes üzemmód van, viszont a Nyugati és a Keleti pályaudvarra nem mennek be a vonatok a sztrájk miatt. A szerelvények Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-Felsőig közlekednek, s onnan is indulnak majd Cegléd, Szolnok, illetve Hatvan felé. A Budapest-Vác és a Budapest-Veresegyház közötti vonalon járnak majd a vonatok, egy-két óránként biztosított lesz az eljutásuk, és az esztergomi vonalon is hasonló lesz a helyzet.

Lökösházán, Szegeden sztrájkolnak, Szeged és Kiskundorozsma között ezért vonatpótló buszok szállítják az utasokat, onnan, Kiskundorozsmától Budapestig közlekedni fognak a vonatjáratok. A Budapest-kelebiai vasútvonalon is közlekednek a szerelvények, viszont Kaposvár, Dombóvár, Pécs környékén sztrájkolnak, itt akadozhat majd a vonatközlekedés napközben is. A Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Dunaújváros és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon óránként, kétóránként biztosított lesz a vonatközlekedés. A Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Cegléd közötti szakaszon is járnak majd a vonatok, természetesen nem mindegyik. Az elővárosi vasútvonalakon általában az óránkénti, kétóránkénti közlekedést szervezi a MÁV. Az osztrák vasút Bécsből már nem indít nemzetközi vonatokat Budapestre. Debrecen, Záhony, Miskolc, Nyíregyháza, Mátészalka környékén fennakadások lesznek, mert ott többen sztrájkolnak, mint az ország más részein.

Nincs megegyezés az elégséges szolgáltatásról

A MÁV a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával a lehetőségeihez képest igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, az utasok biztonságos eljutását - mondta Kavalecz Imre kommunikációs igazgató. A még elégséges szolgáltatásról vasárnap 17 órakor megkezdett tárgyalásokon nem sikerült megállapodni, ezért a vasúti közlekedés kiszámíthatatlan lesz a nap folyamán. A VDSZSZ és a MÁV hétfőn 15 órakor folytatja az egyeztetéseket, ahol természetesen a sztrájk alatti vonatközlekedésről és a kollektív munkaügyi vitáról, tehát a szakszervezeti követelésekről is szó lesz. A MÁV, a MÁV-START személyszállító társaság a Volán-társaságokkal megállapodott: azokban a térségekben, ahol nincs vonatközlekedés a VDSZSZ-sztrájk miatt, a munkabeszüntetés idején a tanuló- és a dolgozóbérleteket, valamint a vasutas igazolványokat elfogadják a menetrend szerinti buszjáratokon is. A BKV Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében a BKV menetrend szerinti járatain elfogadják Budapest közigazgatási határáig, illetve onnan a vasúti viszonyoknak megfelelő főpályaudvarok irányában, illetve irányából közlekedő járműveken az érvényes vasúti bérletet. A MÁV-START honlapján olvasható, hogy mely járatokon érvényesek az említett bérletek. Ugyancsak a MÁV-START honlapján olvashatók a menetjegy-visszatérítésről szóló részletes információk.

A még elégséges szolgáltatásról ugyan nem született megállapodás, de a sztrájktörvény rendelkezik arról, hogy a személy- és vagyonvédelemről a munkabeszüntetés időtartama alatt is gondoskodni kell a jogszabálynak megfelelően, tehát az utasbiztonság, a vagyonvédelem, valamint az esetleges balesetelhárító vagy katasztrófaelhárítás céljából forgalomba helyezett vonatok közlekedése biztosított lesz a sztrájk ideje alatt is - mondta el Kavalecz Imre. Az utasokat a MÁV a pályaudvarokon, illetve a média segítségével tájékoztatja majd, és a MÁV-honlapon, a www.mav.hu, illetve a www.mavstart.huoldalon is olvashatók a sztrájkkal kapcsolatos részletes információk.

Időközben a VDSZSZ felfüggesztette a sztrájkot

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn reggel 9 órakor felfüggeszti a vasutassztrájkot határozatlan időre - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-vel. Gaskó István elmondta: a szakszervezet úgy ítéli meg, hogy a hétfő délutáni tárgyalás előkészítésére ez a nyomás elegendőnek látszik, és remélik, a MÁV elmozdul a korábbi álláspontjáról. A MÁV Zrt. és a VDSZSZ hétfőn 15 órakor folytatja az egyeztetés Herczog László közvetítő bevonásával a sztrájkkövetelésről és a még elégséges szolgáltatásról.

A MÁV tájékoztatása szerint elsőként az InterCity vonatokat, valamint a budapesti elővárosi vonatokat állítják forgalomba. Ezt követi a távolsági gyors- és személyvonatok forgalomba helyezése. A nemzetközi vonatok közlekedésének helyreállítása kedd reggelre várható, tekintettel arra, hogy a külföldi vasutak több járatot nem indítottak el a hétfői sztrájk miatt. Kavalecz Imre elmondta: késesekre, útvonalrövidülésekre napközben még számítani kell.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség

Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk

NAV: tovább emelkedik az alanyi adómentesség határa

Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk