kapubanner for mobile

Hatezer pedagógussal kevesebb lesz

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint okozhat gondokat a közoktatás hatékonyságában a kormány közszférát érintő elképzelése, amely szerint 62 éves korban kötelező nyugdíjba vonulást rendelnének el.

Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: előzetes egyeztetés az elképzelésről nem volt, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentését hallották.

Tájékoztatása szerint a Központi Statisztikai Hivataltól kapott adatok alapján nyolcezer olyan pedagógus van, aki 60-64 év közötti, ebből hatezer lehet, akit érinthet a lépés.

Utalva a szaktárca korábbi, életpályamodell bevezetésével összefüggő érvelésére, miszerint a nyugdíjba vonulók helyét nem töltik majd be, kiemelte: ennyi pedagógus hiányozni fog a rendszerből, hiszen ez azt is jelenti, hogy ezekre a helyekre pályakezdők sem léphetnek be.

Mendrey László úgy látja, ha valóban megvalósul ez az elképzelés, akkor az okozhat gondokat a közoktatás hatékonyságában.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt csütörtökön, a 2013-as költségvetés kapcsán beszélt arról, hogy az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás várható.

Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése. Megjegyezte, Matolcsy György is világossá tette, hogy az általa említett 20 milliárdos megtakarítás "nagyon konzervatív számítás", hiszen sokkal többeket érint ez az esetleges intézkedés, mint amennyivel számol a költségvetés.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk