Hátul kullogunk foglalkoztatásban - Csak Máltát és Lengyelországot előzzük meg
Az Európai Unió huszonöt tagországa közül Magyarországhoz képest arányaiban csak a lengyeleknél és a máltaiaknál dolgoznak kevesebben. Szintén rosszul állunk az állásszerzést meg sem próbáló, gazdaságilag inaktívak kategóriájában. A képet árnyalja, a regisztrált munkanélküliek összevetésében viszont a régióban nálunk a legjobb a helyzet. Többek között ez szerepel az Eurostat szerdán közzétett, 2004-es összehasonlító elemzésében.
Foglalkoztatás: csak a lengyelek és Málta áll mögöttünk
Magyarország ezen a listán a sereghajtók között szerepel: a 15-64 év közötti népesség csupán 56,8 százaléka áll alkalmazásban. Ennél rosszabb arányszámmal a 25 tagú Európai Unióból csak Málta (54,1) és Lengyelország (51,7) rendelkezik. Arányaiban a legtöbben Dániában (75 százalék), Hollandiában (73 százalék) és az Egyesült Királyságban (71 százalék) dolgoznak.
Kevesen próbálkoznak állásszerzéssel
A gazdaságilag inaktívak aránya -akik nem foglalkoztatottak és nem regisztrált, álláskereső munkanélküliek, tehát nincsenek jelen a munkaerőpiacon - szintén Dániában a legalacsonyabb (19,9 százalék), míg Magyarországon (39,5 százalék) és Máltán (41,7 százalék) a legmagasabb. A jelentés szerint a gazdaságilag nem aktív népesség mintegy 50 százaléka alacsonyan képzett.
A 15-64 év közötti népesség inaktivitása a férfiaknál a tanulásra, a nyugdíjra, betegségre, fogyatékosságra vezethető vissza, a nőknél a tanulás és a nyugdíj mellett a gyermekvállalás a harmadik fő tényező. Mindkét nemnél az inaktívak között 5 százalék azoknak az aránya, akik sikertelenség miatt lépnek ki a munkaerőpiacról, nem hisznek abban, hogy álláshoz juthatnak.
Munkanélküliségi ráta: jobb a kép
Valamelyest javul a kép, ha csak a munkanélküliségi rátát nézzük. A munkaügyi központokhoz bejelentett, álláskeresők kategóriájában 5,9 százalék volt 2004-ben az arányszám, ami a kelet-közép-európai régióban a legjobbnak számít. Összehasonlításul: Szlovákiában 18,2, Lengyelországban 18,8, míg Csehországban 8,5 volt a ráta. Az EU 25 tagállamának átlaga 9 százalék.
Keresetkülönbség: 17 százalék a férfiak előnye
Az Európai Unióban a nők átlagban 17 százalékkal keresnek kevesebbet férfi társaiknál. A régi és az új EU-tagállamok közötti keresetkülönbségek nem változtak jelentősen: kettő-, négyszer többek keresnek a nyugatiak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?