Hatvan vitás építőipari ügy a TSZSZ előtt
Megalakulása óta hatvan vitás ügy került az építőipari pénzügyi viták megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) elé. A felek által vitatott összeg 1 milliárd forint felett jár, mondta Máté Miklós, a szervezet vezetője.
A TSZSZ - független szervezetként - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keretében működik. Ideális esetben a szakértői vélemény alapján megegyeznek a felek, ha ez elmarad, akkor a kérelmező 60 napon belül a bírósághoz fordulhat.
Máté Miklós kifejtette, az eddigi kérelmek döntő többsége a magasépítési kivitelezéshez kapcsolódott, hatoda volt mélyépítés, míg kettő tervező munkával összefüggő. A kérelmek egyharmadában a vitatott összeg nem érte el az 5 millió forintot.
A TSZSZ a területi és kereskedelmi kamarák bevonásával működik, finanszírozásáról a költségvetési törvény gondoskodik. Ennek ellenére az eljárás pénzbe kerül, a díja a vitatott összeg nettó értékének 1 százaléka, de legkevesebb 60 ezer forint. Az összeg nem haladhatja meg a 450 ezer forintot. A TSZSZ 30 napon belül elkészíti szakvéleményét, bonyolultabb ügyek esetében ez az időtartam meghosszabbítható egyszer 30 nappal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?