Hiányos biztonsági rendszer: leváltják az atomerőmű vezetőit
Leváltanak néhány vezetőt, így az ügyvezető igazgatót is a svédországi Forsmark atomerőben a nem kielégítő biztonsági rendszer miatt, közölte a vállalkozásokért és energiáért felelős miniszter.
Maud Olofsson egyúttal jelentést vár az erőmű többségi tulajdonosától, a Vattenfalltól a biztonsági intézkedések fejlesztéséről. Olofsson - aki egyben országa miniszterelnök-helyettese is -, pénteki közleményében azt mondta, hogy szerinte Forsmarkban nem összpontosítanak a biztonságra.
A Forsmark 987 megawattos 1-es egysége, valamint az 1000 megawattos 2-es egysége a hétvégén kényszerpihenőn volt, hogy elemezni lehessen a létesítmény berendezéseinek gumiszigeteléseit. A svéd SKI nukleáris hatóság szerint az 1-es blokkról készült elemzés nem kielégítő, a szigeteléseket ki kell cserélni. Az ügy akkor került előtérbe, amikor tavaly júliusban a Forsmark 1-ben egy áramköri hiba miatt zavar támadt a létesítmény tartalék energia-rendszerében és 20 percre sötétség borult az irányítóközpontra is. Az SKI szerint azonnal le kellett volna állítani a reakort ahelyett, hogy még egy napot vártak.
A létesítményt üzemeltető Forsmark Kraftgrupp az állami tulajdonú Vattenfall közműtársaság tulajdonában van. A Vattelfallé az erőmű 66 százaléka. A Mellansvensk Kraftgruppnak 25,5, az E.Onnak 8,5 százaléka van a létesítményben. Csütörtöki közlése szerint a Vattenfall biztonsági nukleáris akciótervet állít össze, s felállít egy biztonsági bizottságot is Forsmark számára. Ebben helyet kapnak a Vattenfall igazgatósági tagjai és külső szakértők is - számol be a Világgazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?