Homokvár a hazai cégstruktúra
A hazai cégek 98 százalékénak árbevétele nem éri el az EU kisvállalkozás definíciójának alsó határát, azaz az évi 2 millió eurót. Európai szemüveggel nézve tehát csaknem az összes magyar cég mikrovállalkozás. A tőkeszerkezet szétaprózottsága nem egyszerűen technikai kérdés, hanem komoly versenyhátrány is az ország gazdasága számára.
A rendszerváltás óta fokozatosan növekvő és elaprózódó cégstruktúra ingoványos gazdasági környezetet eredményezett még a stabil, tőkeerős vállalkozások számára is. „Ha az EU KKV-definíciója szerinti árbevételhatárokat vesszük szegmensmeghatározási alapnak, azt tapasztaljuk, hogy a hazai cégek 98 százaléka a legalsó, azaz a »mikrovállalkozás« kategóriába esik. Az árbevétel megközelítésű szegmentáció az EU KKV-meghatározásának egy egyszerűsített formája, de jól közelíti a valódi eloszlást” – mondja Pertics Richárd, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A felborult, elaprózódott cég- és tőkeszerkezet komoly versenyhátrányt jelenthet a világpiacon, már méretgazdaságossági okok miatt is. 600 ezer vállalkozásnak másfélszer annyi adminisztrációs terhe van, mint 400 ezernek lenne, ami nemcsak kolonc a gazdaság hátán, de nyomás alatt tartja a hatóságokat is, amelyek szűkös forrásaik miatt lelassulnak, problémáikat újabb és újabb szabályozók bevezetésével igyekeznek megoldani. „Természetesen egy egészséges gazdaságban a nagyvállalatok mellett fontos helye van a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is, ám Magyarországon az eloszlás nagyon messze van az ideális állapottól” – mondja a vezérigazgató.

A kormányzat számos szigorító intézkedést tett az elmúlt években a cégstruktúra megtisztítására; a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy az évtizedek óta burjánzó fertőzés növekedése megállt, mégsem sikerült érdemi javuló pályára állítani a cégvilágot. A társaságok száma ugyan nem nő tovább, de a vállalkozások cserélődése, a fluktuáció továbbra is rendkívül magas, és a végrehajtás alá kerülő cégek száma is növekszik.


Amennyiben a cégformák oldaláról vesszük górcső alá a hazai társaságokat, szintén komoly rendellenességet tapasztalunk. Jelenleg a cégek több mint 70 százaléka kft., hiszen ez a cégforma adja a legnagyobb felelősségi védettséget a tulajdonosoknak és cégvezetőknek. A korlátolt felelősséggel való visszaélés így igazi magyar jellegzetesség lett, s a helyzet még az utóbbi években is tovább romlott: 2008-ban még közel ugyanannyi betéti társaság működött, mint korlátolt felelősségű társaság. Magával a cégforma elterjedésével még nem lenne probléma, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a megszűnő cégek túlnyomó része tartozásokat hagy maga után, az újonnan alapított vállalatok pedig 80 százalékban köthetőek valamilyen módon korábbi cégekhez. Ez így együttesen egyértelműen a felelősséggel való visszaélés elterjedésére utal.

A sok mikrovállalkozás mellett természetesen van egy szűk tőkeerős magja a cégvilágnak, amelyik meghatározó szerepet játszik az egész gazdaság működésében. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a cégek alig 1 százalékát kitevő részvénytársaságokhoz fut be az EU-s pályázati volumenek közel 75 százaléka. „Nyilván technikai okai is vannak, hogy sok esetben csak a részvénytársaságok tudnak a pályázati feltételeknek maradéktalanul megfelelni, az arány mégis az egyensúly felbomlására utal” – mondta Pertics.

Az egészségtelen és egyensúlytalan cégszerkezet annyira elburjánzott, hogy pusztán jogszabályokkal érdemi javulást már valószínűtlen elérni. „Sokkal komolyabb szerepe lehet viszont az oktatásnak, a cég- és jogi információs tájékozódás elterjedésének, az üzleti etikai szint általános fejlesztésének” – véli a vezérigazgató.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 4 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 5 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- Szabados Richárd: az adócsökkentéssel a vállalkozásoknál maradó forrást beruházásokra, fejlesztésekre fordítják a cégek 5 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 6 hónapja
- Tudásra építve a létesítményüzemeltetésben – a B+N Csoport a képzésben látja a jövőt 6 hónapja
- CRM Specialist 7 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?