Hülyeség-e a közmunkásokról szóló hír?
Sajtónyilatkozatok és ellenzéki információk szerint is gond lehet a közmunkaprogramok finanszírozásával - magyarul igencsak fogyóban van a pénz. Bár a Belügyminisztérium is cáfolt, a Menedzsmentfórum megmutatja, miért nem igaz ez.
Az már a költségvetésből is ismerhető tényadat, miszerint idén 183,8 milliárd forintot szántak a közfoglalkoztatásra ellentétben a tavalyi 179,9 milliárddal. (Mindkét összeg tartalmazza már a téli közfoglalkoztatás adott évre eső forrásigényét is.)
A Nemzetgazdasági Minisztérium havi költségvetési tájékoztatói segítségével pedig nagyon könnyen kideríthető, miért is kezelhető komoly fenntartásokkal az "elfogyott a pénz" kijelentés. A részletes adatokból kiderül ugyanis, hogy az első negyedév végéig összesen 52,8 milliárd forintot emésztett fel a közfoglalkoztatási program, ami a teljes keret 28,7 százalékát jelenti. Vagyis még az időarányos szintet is mindössze egy szerény 3,7 százalékponttal haladja meg a valóság. Mellesleg ez az összeg (vagy a teljesítés mértéke) nem tekinthető annyira kirívónak a korábbi két év azonos időszaki állapotához képest - akkor főleg nem, ha nem felejtük el: idén több forrás jut a közmunkára. 2012 első három hónapjában az akkori keret 22, 2013-ban pedig annak 24,9 százalékát költötték el a programra. A 2012-2013-as évekről azt érdemes megjegyezni, hogy ezekben az években egyszer sem költöttek el többet a közfoglalkoztatásra, mint az a költségvetési előirányzat volt.
A lap megpróbálta megbecsülni az idei költségvetés éves kiadását. Tették ezt a következőképpen: a 2014. évi tényadatokhoz hozzáadták az elmúlt két év havi (április-decemberi) kiadásainak átlagát. Így az eddig elköltött 52,8 milliárd forinthoz a havi átlagok alapján még 117,8 milliárd forint jönne, amivel 170,6 milliárd forintos egész éves kiadást kaptak. Tehát számításaik alapján még közel 13 milliárd forint mozgástér maradhat is. És mivel az idei évben a tavalyinál is kicsivel több embert szeretne a kormány bevonni a közfoglalkoztatási programokba, szükség is van a nagyobb keretre, az esetleges mozgástér természetes.
Az igaz ugyan, hogy az áprilisi - választási - hónapról a legelső adatokra is közel két hetet még várni kell, ahhoz, hogy ténylegesen forrásbeli problémák merüljenek fel, irreálisan és a korábbiakhoz képest is kiugróan nagy számban kellett volna munkanélkülieket (például minimum még 100 ezer új közmunkást) bevonni a programba egyetlen hónap alatt. Erre pedig azért igen kicsi esély mutatkozik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Kiszámolták, milyen hatással voltak a hazai gazdaságra az uniós pénzek 12 hónapja
- 5 helyett 10 évig is engednék, hogy valaki közmunkás legyen 13 hónapja
- Tiltakozás az állami finanszírozású felsőoktatási helyek csökkentése ellen 1 éve
- Ezek alapján biztos, hogy a forint marad a hazai fizetőeszköz a következő években is 1 éve
- A gyermekvédelmi dolgozók harmada távozott az állásából idén 1 éve
- 27 ezer munkavállaló csak így kaphatja meg januártól a tervezett emelt bérét 1 éve
- BM: ismét emelkedik a tanárok és óvónők bére 1 éve
- Varga Mihály elmondta, kik számíthatnak béremelésre 2025-ben 1 éve
- Orbán Viktor a 2025-ös költségvetésről: történnek majd olyan dolgok Magyarországon, amelyek korábban még sosem 1 éve
- Mutatjuk az átlagkeresetek változását Magyarországon (2003-2024. január-május) 2 éve
- KTK munka 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?