kapubanner for mobile

Hűségjutalmat kapnak a szociális szférában dolgozók Kaposváron

Idén 34 dolgozó kaphat hűségjutalmat a város szociális intézményeiben.

Hűségjutalmat kapnak márciustól a helyi szociális szférában dolgozók Kaposváron - jelentette be a város polgármestere csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen. Szita Károly (Fidesz-KDNP) egy szociális intézmények vezetőivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: a jutalom már a szociális területen végzett 10 év munka után jár, összege ötévente nő. A 10 éve ebben a szférában dolgozók jutalma 100 ezer, a 35 éve tevékenykedőké 350 ezer forint lesz - mondta a politikus. Szita Károly hozzátette, a városi szociális intézmények 127 érintett munkavállalója közül idén 34-en kaphatnak hűségjutalmat. A polgármester a juttatás bevezetését azzal indokolta, hogy fontos megbecsülni az idősgondozásban, a fogyatékos-ellátásban és egyebek mellett a családsegítésben dolgozók - különösen a koronavírus-járvány idején végzett - emberfeletti munkáját. Turnár Jánosné, a Kaposvári Szociális Központ igazgatója arról szólt, hogy aki 10 éven át végzi ezt a munkát, az már nem a szakmájának, hanem a hivatásának tekinti.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek