kapubanner for mobile

Idén volt a legnagyobb érdeklődés a tavaszi állásbörzék iránt

Még soha nem rendeztek annyi állásbörzét mint az idén, az ország minden részén közel 40 alkalommal találkoztak a munkaerőpiac résztvevői. Az érdeklődés a munkavállalói és a munkáltatói oldalról is idén volt a legnagyobb.

Minden felsőoktatásban résztvevőnek időben el kell kezdenie gondolkozni az iskola utáni elhelyezkedésen. Ennek egyik első lépése, az állásbörzék látogatása szinte minden évfolyamos hallgatónak hasznos lehet. Az I.-III. évesek elsősorban a munkahelyi hangulatot szokhatják egy kicsit, és tájékozódhatnak a kínálatról, a végzős hallgatók pedig könnyen találhatnak gyakorlati helyet, a kiállító cégek több mint fele ugyanis gyakornoki állásokat is meghirdet.

2007-ben 9-10 ezer látogató fordult meg a felsorakozó standok körül. Hazánkban először a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen volt állásbörze 1992-ben, ezen a helyszínen azóta is megrendezik minden tavasszal és 2000 óta minden ősszel is. Idén itt 117 cég 3155 állásajánlattal jelent meg, és a munkaerő közvetítők által kínált hirdetésekkel együtt összesen 4500 pozíció várt gazdára. Ezek jelentős része (20 százaléka) villamosmérnököknek szól, majd a gépészmérnökök, informatikusok és műszaki menedzserek a legkeresettebbek. A BME Diákközpont felmérése szerint a műegyetemi hallgatók 14-15 százaléka az állásbörze és további 22 százaléka az egyetem segítségével talál munkahelyet.

A másik jelentős állásbörze a Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Expo nevű rendezvénye. Itt az idén 70 kiállító 3000 állást hirdetett meg, a speciális tartalom az esélyegyenlőség volt, "Karrier és nő a 21. században" címmel kitértek a hazai női karrierépítés nehézségeire is.

Új kezdeményezés alapján szerveződik Közép-Európa legnagyobb és legszínvonalasabb rendezvénye a Budapesti Állásbörze, melyet 2007 őszén a SYMA sport- és rendezvényközpontban tartanak meg. Ezek integrált állásbörzék, tehát minden területen végzetteknek kínálnak munkát, de vannak specifikus börzék is, ahol egyes szakmák munkáltatói és munkavállalói jelennek meg.

A legújabb próbálkozás a CV Online szervezésében 2007. május 2-5-e között megrendezett online állásbörze volt, ahol az internet segítségével "találkozott" a két érintett oldal. A cégek standok helyett itt saját virtuális felületet rendeztek be maguknak, és egy fórum segítségével válaszolták meg a feltett kérdéseket. Egyelőre kérdéses, milyen eredményekkel záródott az első online állásbörze, de az már szinte biztos, hogy jövőre is jelentkezik ez a szolgáltatás.

A 2007-es tavaszi állásbörzék sorát Székesfehérváron, a Kodolányi János Főiskola "A" épületének aulájában május 16-án megrendezett esemény zárta. A KJF Karrier Irodája és Nemzetközi Intézete mellett főleg olyan kiállítókat hívtak meg, akik nem állásokat ajánlanak a hallgatóknak, hanem tanácsokat adnak az elhelyezkedéssel kapcsolatban, és információgyűjtéssel próbálják a munkáltatók illetve a munkavállalók igényeit, elvárásait közelíteni egymáshoz.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek