kapubanner for mobile

Így alakítsd ki a reális bérigényt pályakezdőként

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A pályakezdők többsége számára a kiválasztási folyamat legrettegettebb kérdése a "Mekkora fizetéssel lenne elégedett?". Az eltúlzott bérigény nem juttat el interjúra, a túl alacsony pedig kevés lehet a megélhetéshez. Mit lehet tenni?

A pályakezdők többsége számára a kiválasztási folyamat legrettegettebb kérdése a "Mekkora fizetéssel lenne elégedett?". Az eltúlzott bérigény nem juttat el interjúra, a túl alacsony pedig kevés lehet a megélhetéshez. Mit lehet tenni?

Szűcs István, az Ygen Humánerőforrás Központ vezetője elmondta, hogy a fizetési igény kialakításának első lépéseként az álláskereső vegye számításba, hogy saját igényeit tekintve milyen havi bevételre van szüksége. Ezután következhet egy ún. szakmai önvizsgálat, amely például az alábbi kérdésekből állhat: Mennyi időt, energiát és pénzt költöttem a végzettsége(i)m megszerzésére? Milyen és mennyi szakmai tapasztalatokat gyűjtöttem (főállásban, gyakornokként, más alternatív módon)? Milyen speciális tudásaim, személyes kompetenciáim vannak? A szakember szerint ezután érdemes feltérképezni azt, hogy azonos iparágban, üzleti területen egy hasonló cégnél és pozícióban milyen fizetéssel rendelkeznek más szakemberek.

Állásbörzék, bérinformációs, ismerősök

"A harmadik fő pillér a célállásokhoz kapcsolódó kereslet - kínálat felmérése. A munkaerőpiac működési elve sok hasonlóságot mutat az árupiacokéhoz: minél nagyobb a kereslet a munkáltatói oldalról egy végzettség vagy kompetencia iránt, annál jobb pozícióban van az álláskereső. Ahhoz, hogy feltérképezze saját területén a munkaerőpiacot, segítséget nyújthatnak a HR-es témákkal foglalkozó hírportálok, cikkek is, emellett nagyon hasznosak a speciális szakmai fórumok, konferenciák vagy akár az egyetem/főiskola alumni körének egy-egy találkozója." - fogalmazta meg Szűcs István.

A munkaerőpiac megismerésének hatékony módja lehet egy állásbörzén való részvétel is, ahol az álláskeresők személyesen ismerkedhetnek meg a cégeket képviselő munkatársakkal. Ezek közül a legnagyobb hazai a HVG Állásbörze. Felmérheető még a reális bérelvárás fizetési portálokon is, ilyen például a fizetesek.hu.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek