kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így fizet a logisztika

Az álláskeresők körében népszerű és keresett iparág, amelynek álláskínálatát megtépázta a válság. Ennek ellenére logisztikai állások vannak, a Monster állásportálon például 243 hirdetés található. Vezetői pozícióban évi 12 millió forint is megkereshető. Igaz ehhez egyetemi diploma és több év szakmai tapasztalat szükséges. Az angol nyelv mellett pedig egyre gyakoribb elvárás a némettudás.

Az álláskeresők körében népszerű és keresett iparág, amelynek álláskínálatát megtépázta a válság. Ennek ellenére logisztikai állások vannak, a Monster állásportálon például 243 hirdetés található. Vezetői pozícióban évi 12 millió forint is megkereshető. Igaz ehhez egyetemi diploma és több év szakmai tapasztalat szükséges. Az angol nyelv mellett pedig egyre gyakoribb elvárás a némettudás.

"A válság miatt a logisztikai területeken csökkent a munkahelyek száma" - fogalmaz Doór Zoltán a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke. "Vannak olyan területek, ahol éppen emiatt került egyensúlyba a munkaerő-kereslet és a -kínálat. Már nemzetközi forgalomban jártas kamionvezetőből is elegendő van. Másfél évvel ezelőtt még 20-25 százalékos hiány volt belőlük, de mivel átlagosan 20-30 százalékkal csökkent a logisztikai szolgáltatók, így a fuvarozó vállalatok bevétele is, ezzel együtt a munka is" - mondja a szervezet elnöke.

A kevesebb állásajánlat nem jelenti azt, hogy nagyítóval kell keresni a logisztikai pozíciókat. A Monster.hu állásportálon jelenleg 243 álláshirdetés található a logisztikai iparágban. Ebből 169 esetben szakembert keresnek, 47 a vezetői, 16 a pályakezdői, 4 a diákoknak szóló ajánlat. A legtöbb lehetőség a beszerzés tervezési részterületén van, itt 101 a nyitott pozíció, eszközbeszerzőknek pedig 80 álláshirdetés szól. Akiket vadászni kell

A legtöbb logisztikai pozícióra nagy a túljelentkezés, de vannak, akiket még így is vadászni kell - tudtuk meg Kiss Krisztinától, az Eastjob személyzeti tanácsadó cégvezetőjétől. A nagy tapasztalatot igénylő vezetői pozíciókra sokszor csak fejvadászat útján találják meg a jelölteket. Az is igaz, hogy egy-egy középfokú végzettséget vagy kis tapasztalatot igénylő pozícióra akár több száz anyag is beérkezik rövid idő leforgása alatt.

"A multinacionális vállalatok főleg a jól felkészült, műszaki végzettséggel és kiváló nyelvtudással rendelkező jelölteket keresik, beszerző, vevői kapcsolattartó vagy tervező munkakörökbe. Főleg a stratégiai fontosságú alapanyagok, beépülő alkatrészek beszerzőiből van kevés, illetve ők nehezen mozdíthatók jelenlegi helyükről" - mondta az Eastjob cégvezetője. Kiss Krisztina hozzátette, hogy az állásajánlatok nagy része az iparosodott területekre szól, mint például Budapest, Pest megye, a Dunántúl északi része és Észak Magyarország.

Hol tanulható a szakma?

Még az alacsonyabb szinteken sem mindegy, hogy hol tanuljuk ki a szakmát - tudtuk meg Doór Zoltántól. "A raktári dolgozótól az ügyintézőig elegendő egy középfokú OKJ-s logisztikai ügyintézői tanfolyam, azonban nem mindegy, hogy a képesítést melyik képzőintézményben szereztük meg. Nagyon sok képzéssel foglalkozó kft, bt van, és ez sajnos rányomja a bélyegét az oktatás színvonalára is. Azt javasolnám azoknak, akik logisztikai középfokú tanfolyamra szeretnének menni, hogy nézzék meg, hogy az adott intézmény rendelkezik-e akkreditációval, és milyen szakmai háttérrel oktatnak. Az a jó, ha széles oktatói bázison dolgozik egy intézmény, ahol az elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása egyensúlyban van - javasolja az MLE elnöke.

Diploma + tanfolyam a nyerő párosítás Doór Zoltán szerint az egyetemi, főiskolai diploma és felsőfokú logisztikai menedzseri tanfolyam együtt az igazán versenyképes. "A felsőfokú diploma önmagában általában még nem elegendő ahhoz, hogy az ember el tudja látni a szakmai feladatokat, a gyakorlati ismeretek hiányoznak.. A cégek általában kénytelenek maguk továbbképezni a dolgozóikat, vagy elküldik őket egy képzőintézménybe." Doór Zoltán hozzátette, hogy az egyetemi képzések azért általában jó munkaerő-piaci diplomát adnak. A logisztikai pályára készülő fiataloknak azt sem ért figyelembe venniük, hogy a szokásos elvárásokon felül, amelybe legtöbb esetben beletartozik az angol nyelvtudás, mostanában egyre többször fogalmazzák meg a cégek a német nyelvtudásúak iránti igényüket. A logisztikai piac 20-25 százaléka Németországba dolgozik, a vasúti logisztika - A MÁV Cargo osztrák tulajdonba kerülése miatt - pedig teljes mértékben német nyelvterülethez tartozik, így egyre felkapottabb az angol mellett a német nyelv is.

Évi 12 millió forint vezetőként

Hogyan építhető karrier ebben az iparágban? "Egy logisztikai vezetői szintre egyetemi végzettséggel és körülbelül 5-6 év gyakorlattal el lehet jutni. Akinek még informatikai tudása is van, Magyarországon körülbelül évi 12 millió forintot keres meg. Az már más kérdés, hogy ugyanebben a munkakörben Angliában 30 millió forintot fizetnek." Pályakezdőként felsőfokú végzettséggel multinacionális cégnél átlag havi 200 000-300 000 forint kereshető, szakmai tapasztalattal akár 500-700 000 forint is. Kis és középvállalatoknál ennél alacsonyabb fizetéseket ajánlanak.

A logisztikai jellemző területei a termeléstervezés, az ütemezés, a beszerzés, a raktározás, a kiszállítás, a fuvarszervezés. Ezeken belül általában a következő pozíciónevekkel találkozhatunk: raktáros, targoncás, diszponens, termeléstervező, logisztikai ügyintéző, logisztikus, projekt beszerző, logisztikai vezető, supply chain specialist.

Dorofejev Tamara

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Diákmunka tanulás mellett Dániában

Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk

Álláslehetőségek Dániában

Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk

Munkajogi kisokos (új) dolgozóknak

Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk