kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Így lehet munkát szerezni amerikai gyermektáborba

Budapesten toborzott a hétvégén diákmunkásokat a CCUSA szervezet amerikai nyári gyermektáborokba. A résztvevő fiatalok célja a nyelvtanulás mellett az élményvadászat, a kapcsolati háló bővítése és a munkatapasztalat megszerzése júniustól augusztus végéig. Aki a mostani lehetőségről lemaradt, a következő évre jelentkezhet.

A helyszín egy nagy budapesti szálloda konferenciaterme, ahol szombat reggel fél 9-kor már nagy a sürgés-forgás. Fiatalok jönnek-mennek, jelentkezési lapjaikat rendezgetik izgatottan, és izgatott esélylatolgatás folyik. A tét nem csekély - ha minden jól alakul, délelőtt csaknem 100 egyetemista szerződhet le idén nyárra diákmunkásként valamelyik tengerentúli gyermektáborba, általában június elejétől augusztus végéig.


Három óra volt a kiválasztásra



A feszes tempónak oka van: a nyárra diákmunkásokat szerződtető 14 amerikai tábor vezetőit a szombat délután hazainduló repülőgépek menetrendje is köti. A fiataloknak tehát szűk 3 órájuk van arra, hogy lenyűgözzék a kiszemelt táborok vezetőit rátermettségükkel. A programra előzőleg regisztrálókat már a beléptetésnél saját fényképes önéletrajzuk fogadja. Ezzel kell majd a konferenciateremben várakozó és interjúztató táborvezetőket felkeresniük - de majd csak a CCUSA rövid eligazítása után, ahol Rasovszky Miklós, a program koordinátora látja el pár megszívlelendő tanáccsal a megmérettetésre igyekezőket. Egykor ő is a lelkes diákmunkások közé tartozott. 9 éve már a szervezet főállású munkatársaként segít a program tennivalóiban.


100 pályázó 60 helyre



Már itt kiderül, igen erős versenyre számíthatnak a fiatalok. A 14 tábor várhatóan 60-70 fiatal munkájára tart igényt idén nyáron - a jelentkezők ugyanakkor 100 körül vannak. A program koordinátora szerint az "első fecskék" számíthatnak igazán sikeres szerződéskötésre. "Az ambiciózus, céltudatosabb pályázók tavaly októberben és novemberben jelentkeztek a programra. A gyorsaság itt igenis számít: a később - például néhány napja észbe kapóknak - lehet, hogy már csak jövő nyárra jut valamilyen munkalehetőség"- magyarázza. Aztán jönnek is a praktikus tanácsok az interjúzáshoz. "A táborok vezetőit - azon kívül, hogy pár perc alatt valamennyire megismerjenek benneteket - főként a nyelvtudásotok szintje érdekli. Ne tudjátok le rövid tőmondatokban a válaszadást! Fogalmazzatok változatosan, bátran érdeklődjetek, kérdezzetek! Minden tábor asztalához menjetek oda! " A programkoordinátor sokéves tapasztalatai alapján a fenti stratégiát leleményesen alkalmazók általában sikerrel járnak - szinte mindegyikük kap munkát a nyárra.


"Kemény terep egy gyermektábor"



Az idei sikeres aspiránsok közé tartozik a nemsokára 20 éves Adrienn, akinek az eligazítást és a kapcsolatfelvételt követően nem sokkal már volt is munkája. Vele a szemünk láttára, pár perces beszélgetést követően köttetik meg a szerződés. Itt szemtanúi lehetünk a zömében amerikai filmekből ismert érzelmességnek. "Isten hozott a Blue Star Camps - ben!"- öleli át (!) Susan Breen táborvezető a befutót a szívélyes nagynénik stílusában.

Az észak-karolinai táborvezető egyébként nagyon elégedett a magyar diákok munkájával. "Többször is dolgoztak nálunk, Hendersonville-ben konyhai kisegítőként magyar diákok az elmúlt években. Nagyon jól beszélnek angolul: emellett szorgalmasak, készségesek, nagyon barátságosak és bírják a munkaterhelést. Egy gyermektábor kemény terep: sok munka, rengeteg nyüzsgés, igen nagy állóképességet igényel itt szinte bármely munka. A diákok nemcsak a konyhában segítenek: részt vesznek az étkeztetésekben, a terítésben, a reggelizni, ebédelni, vacsorázni érkező gyermekcsoportok koordinálásában is, ami itt egy nap több turnust is felölel "- magyarázza. A BS Camp egyébként sikerrel zárja a villáminterjúkat: idén nyárra végül 5 magyar fiatallal sikerül szerződést kötnie.


Élmények, nyelvtudás, munkatapasztalat...



A friss munkaszerződést kézhez kapó Adrienn Szegeden kereskedelmi és marketing szakos. "A munka nem lesz könnyű, de erre már felkészültem. Főként az élmények, az utazás miatt jelentkeztem a programba - de nyilván a nyelvtudás fejlesztése és a munkatapasztalat megszerzése is nagyon fontos szempont"- mondja. A lányt körbeálló fiatalok is azonnal helyeselnek. "A barátom történelem szakos. Most kapott meg egy részmunkaidős állást. Miután az állásinterjún megemlítette, hogy amerikai gyermektáborban dolgozott végig egy nyarat, az interjúztatóknak nem is volt több kérdése - egyből lecsaptak rá"- veti közbe az egyik állásbörzén nézelődő fiatal.


Így tesztelt egy táborvezető



Vannak azért olyan amerikai táborvezetők is az állásbörzén, akiknél a nyelvtudás csak beugró és még a táborokban jellemző konyhai kisegítő munkáknál is komolyan megrostálják a jelentkezőket. "Nálunk nagyon fontos a szakmai tapasztalat és van a tarsolyban 1-2 standard kérdésem a jelentkezők alkalmasságának tesztelésére. Mindig rákérdezek egyes ételek elkészítésére és pár konkrét, konyhai teendő szakszerű levezetésére. A válaszokból aztán sok minden kiderül"- mondja sejtelmesen Sean Camery, a New York-i székhelyű Camp Ramah táborvezetője és séfje egy személyben. Eközben a szomszédos asztaloknál is zajlik az élet. "Sajnos nem. Mi lányt keresünk, counselor-nak, lovas oktatói tapasztalattal"- utasítják vissza egy fiatalember érdeklődését. Utóbbi mozzanat egyébként ritka, több program kapcsán előnyben részesítik a fiúkat, mert a tengerentúli táborokba jellemzően lányok jelentkeznek többen.


Az elkötelezettséget is keresték



Pár asztallal odébb aztán kiderül, a szigorú kritériumrendszer másoknál is jellemző: a speciális igényű táboroknál, ahol például fogyatékkal élő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, muszáj is magasra tenni a mércét. Épp egy ilyen táborba kapott néhány perce idén nyárra szerződést a Semmelweis Egyetem "TF-karának" rekreációs szakán tanuló Gábor is. A fiatalember nem most megy először hasonló helyre. "Szívügyem a terület - végzés után is hasonló helyen szeretnék dolgozni. Szerencsém van a mostani szerződéssel - a tavalyi táborvezetőm épp a szomszédos asztalnál ült, úgyhogy ott helyben, élő szóban kaphatott rólam referenciát a most megpályázott munkahely vezetője"- újságolja. A munkát kínáló Camp Baker Services koordinátora, a 8 éve Richmondban élő Marek Saniczky elmondta, náluk a nyelvtudás mellett a szakmai előélet és a terület iránt érzett elhivatottság a legfontosabb szűrő. "Ide valójában a terület elkötelezettjeit keressük. Ebben a táborban kevés, ha valaki csak nyelvet tanulni meg utazni szeretne az USA-ban"- magyarázza. Hozzá kell tenni, a diákmunkást kereső táborok többségébe azért könnyebb bekerülni.


Jövő ősszel már lehet újra jelentkezni



A pörgős délelőttnek aztán villámgyorsan vége. A nap mérlege - a budapesti CCUSA Camp Fairen résztvevő 14 tábor végül 62 magyar diákmunkással kötött szerződést idén nyárra, zömében support staff (konyhai kisegítői) munkakörökre. Táboronként így 4-5 magyar diákmunkás színesítheti majd a nemzetközi csapatot. A most kimaradók sem maradtak le végérvényesen. A programba regisztrálók mindegyikéről készült bemutatkozó videó, amelyet a szervezőkkel kapcsolatban álló 900 amerikai táborba is elküldenek. Így jövő nyárra mindenkinek lehet munkája - persze csak ha időben jelentkezik...
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Könnyű munka otthonról" - ezért kell vigyázni az álláshirdetésekkel

Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk

Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára

Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk

Hogyan találj tökéletes megoldást a tárgyak tárolására?

Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk