Így reformálná meg a KATA-t a kormány
A kormány kedd este benyújtotta a költségvetést megalapozó, számos törvényt módosító saláta törvényjavaslatot. A javaslat számos adózási szabályt is módosít, amelyek közül hármat emel ki a Niveus Consulting Group: KATA, cégautó-adó és transzferár mulasztási bírság, hozzátéve, hogy ezek változhatnak még az elfogadás előtt.
Jön a KATA módosítás?
A törvényjavaslat egy rendkívül érdekes „trükkel” vetíti elő, hogy a KATA reformra még a nyár előtt sor kerülhet: az indokolás „jogtechnikai módosításként” megjelölt módosításokat tartalmaz a KATA szabályok kapcsán. Ezek pont azokat a részeket érintik, amit egy reform feltehetőleg érinteni fog.
Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere szerint itt válik igazán érdekessé a javaslat. A jogtechnikai módosításként előterjesztett verzió ugyanis szó szerint megegyezik a jelenleg hatályos szöveggel. Nem nagyon lehet erre más magyarázat, mint az, hogy ezeket a szakaszokat később, de még a törvényjavaslat elfogadása előtt módosítani tervezik, tehát már ebben az adócsomagban rendezni fogják a KATA kérdését.
Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a módosítás feltehetőleg az alábbi szabályokat fogja érinteni:
- a KATA választására jogosultak körét, például egyes cégformák vagy szektorok számára megtiltva a KATA szerinti adózást
- a havonta fizetendő adó mértékét
- a KATA révén elérhető jogosultság összegét
- a munkaviszonnyá történő átminősítésre vonatkozó rendelkezéseket
A Niveus Consulting Group szerint, ha igaz a feltételezés, hogy csak ezeket tervezik módosítani, akkor sem a 3 millió forintos, sem a 12 millió forintos értékhatár nem változna. Természetesen annak sincs akadálya, hogy később ez utóbbi rendelkezéseken is változtassanak a törvényjavaslat módosításával, csökkentve vagy növelve bármelyik értékhatárt.
„Meglepően szokatlan ennek az előkészítése, ehhez hasonló jogtechnikai megoldás egy adómódosítás előkészítésére tudomásunk szerint ezidáig még nem volt. A javaslat emellett tartalmaz néhány technikai jellegű pontosítást, de az igazán érdekes változások irányát még egyáltalán nem tárták fel.” - tette hozzá Fischer Ádám.
A cégek életében is több változás jön, különösen a vállalatcsoportoknál
A fentieken túl a javaslat véglegessé teszi a cégautó-adó emelését, a javaslat elfogadásával már nem csak rendeleti szinten fogják megemelni az összeget, az láthatóan hosszú távon megmarad.
Jelentősebb változás elé néznek a cégcsoportok a transzferárakra vonatkozó szabályok átalakításával. A kapcsolt vállalkozások eddig is kötelesek voltak transzferár-nyilvántartást készíteni az egymás közötti, meghatározott értéket elérő ügyleteikről, de eddig nem kellett azt benyújtani az adóhatósághoz. Egy új rendelkezés szerint viszont már a társasági adó bevallásban adatot kell szolgáltatni a transzferárakról. Ez azt jelenti, hogy a transzferárak kalkulációjának mindenképpen el kell készülnie a bevallással egyidejűleg.
Ezzel együtt drasztikusan emelkedik a transzferár nyilvántartás hiánya esetén kiszabható bírság, az eddigi 2 millió, ismételt jogsértés esetén 4 millió forintos bírság két és félszeresére, 5, illetve 10 millió forintra emelkedik, ami rendkívüli bírságolási összeget eredményezhet akár már pár tranzakcióra vonatkozó transzferár dokumentáció hiánya esetén is.
Ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell a vállalatcsoportoknak a jövőben arra fektetni, hogy megfelelően dokumentálják a csoporton belüli ügyleteket.
fotó: unsplash
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Maximum 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozó kedvűek az új Vállalkozói start II. program keretében. Ebből 3... Teljes cikk
Ingyenes, mindenki számára hozzáférhető pályaorientációs digitális felülettel segíti a továbbtanulás előtt álló fiatalokat a kormány - hívta... Teljes cikk
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkársága 13. alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. Teljes cikk
- Hol kell számítani a NAV adóellenőreire a következő hetekben? 4 hete
- NAV: az igénylők keddig megkapják az adóbevallási tervezetet 1 hónapja
- Ötezer cég szűnt meg december óta Magyarországon 1 hónapja
- Tízezer takarító hiányzik Magyarországról, pedig havi 400 ezret is meg lehet keresni 1 hónapja
- Adó- és járulékfizetés harmadik országból érkezett munkavállalók után 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV áprilisban 2 hónapja
- Átalányadózás 2023 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken lesznek adóellenőrzések március végétől 2 hónapja
- Adókockázatok: home office, mobile working, workation 3 hónapja
- Adózási ismeretekkel bővül a Coca-Cola ingyenes oktatási platformja 3 hónapja
- Ismét a NAV célkeresztjében a korábbi katás vállalkozások 4 hónapja