IKSZ: legyen minél több civilbarát munkahely!
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) civilbarát munkahelyek létrehozását szorgalmazza az önkéntes munkát végző fiatalok teljesítményének elismerése érdekében - mondta Stágel Bence, a szervezet elnöke. A civil munkát és az önkéntességet támogató munkáltatók Civilbarát munkahely-tanúsítványt kapnának.
A KDNP országgyűlési képviselője szerint fontos lenne, hogy a társadalom felismerje és elismerje: a fiatal önkéntesek - mivel a közért dolgoznak - kedvezményekre is jogosultak lehetnek. Stágel Bence hangsúlyozta: az önkéntesek természetesen nem a munka helyett, de a munkaadó támogatásával végezhetnék karitatív feladataikat. Kitért arra is, hogy az üzleti szféra sok szereplője már elismeri, hogy az önkéntes munka is lehet egyenértékű a más formában szerzett szakmai tapasztalattal, ugyanakkor ez sajnos még nem általános gyakorlat. A fiatalok azonban akár szélesebb körű ismereteket is szerezhetnek ilyen módon, mint a hagyományos oktatási formákkal, így célszerű lenne az önkéntességet tágabb körben népszerűsíteni.
Ahhoz, hogy a formális oktatási rendszer elismerje az önkéntes munka során megszerzett tapasztalatot, az adott tagállam hivatalos állásfoglalására van szükség - folytatta, s példaként említette, hogy az Egyesült Királyságban az önkéntes tapasztalat akkreditálható, ha arra strukturált és célorientált tanulás formájában kerül sor. Ha az önkéntes szolgálat megfelel a követelményeiknek, bizonyos tagállamok a kapcsolódó területen (például a szociálpedagógia terén) folytatott, a tanulmányokat kiegészítő szakmai gyakorlatként elismerhetik azt. Erre lehetőség van például Németországban, Spanyolországban, és bizonyos mértékig Olaszországban is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?