kapubanner for mobile

Indul a verseny a tavaszi állásbörzéken

Bár az álláspiac fokozatos telítődésével, a cégek pályekezdők iránti csökkenő érdeklődésével párhuzamosan az egyetemi állásbörzék veszítettek jelentőségükből, még ma is igyekeznek tájékozódni ezeken a rendezvényeken az érintettek.

Egy hónapos az év eleji börzék szezonja

A hagyományos tavaszi 'állásbörze-szezon' március 8-án a Szegedi Tudományegyetemen indul, és április közepén kerül sor a legnagyobb ilyen típusú rendezvényre, a Műegyetemi Állásbörzére. Április 6-án és 7-én kerül sor a Corvinus Egyetem - korábban Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem - rendezte Karrierexpóra. Jelentősebb esemény még az április 9-i állásbörze a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán.

Az elhelyezkedés a frissdiplomások számára egyre nehezebb feladat, így a szakemberek megfigyelése szerint nemcsak a végzősök érdeklődnek a céges standoknál, hanem a már pár éve 'kifutott' hallgatók is visszatérnek, hátha találkoznak egy számukra megfelelő ajánlattal.


Konkrét ajánlatot nem kapnak a diákok

A látogatók azonban sokszor üres kézzel távoznak, mivel - és ez a leggyakoribb panasz az egyetemi börzékkel kapcsolatban - a munkáltatók és a fejvadászok jellemzően nem konkrét állásokkal, hanem általános bemutatkozással jelennek meg a rendezvényeken. Munkát szerezni tehát a legritkább esetben lehet, az érdeklődő egyetemisták akkor lehetnek elégedettek, ha önéletrajzukat sikerül minél több cég képviselőjénél otthagyni. A börze a megjelenő vállalatok és személyzeti tanácsadók számára a kiválasztás első lépcsője, az itt beáramló többezer cv-t ugyanúgy szűrik, mint egy álláshirdetés esetében. Ma már azonban, a diplomások túltermelési válságának időszakában a kezdő, sőt a gyakornoki pozíciókra is találnak a vállalatok több végzettséggel, nyelvvizsgával és gyakorlattal rendelkező jelölteket, így a diploma előtt állók esélyei romlottak.

A Műegyetemi Állásbörze előtt egy héten keresztül előadásokkal, szimulált interjúkkal készítik fel a szervezők az érdeklődő diákokat, hogy némileg növeljék az esélyüket. Az álláslehetőségekért folyó versenyben ugyanis csak a legfelkészültebbek érhetnek el sikert.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek