kapubanner for mobile

Indul az állásbörzeszezon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tavasszal országszerte mintegy két tucat helyen rendeznek állásbörzét a felsőoktatási intézmények. Márciusban még hét eseményen építhetik karrierjüket a fiatalok. A következő állásexpót március 21-én, szerdán a veszprémi Pannon Egyetemen tartják.

"Tavaszi börzénken ebben az évben negyven kiállító vesz részt. A rendezvényen multinacionális vállalatok mellett kisebb cégek és személyzeti tanácsadó irodák is képviseltetik magukat. Az állásajánlatok között mérnöki, informatikai, és pénzügyi munkakörök egyaránt találhatók, de várjuk az idegen nyelven jól beszélő bölcsész, tanár szakos végzősöket is. A pályakezdő illetve szakmai gyakorlatot kereső hallgatók mellett partnereink számítanak a szakmai tapasztalattal rendelkező öregdiákokra is" - nyilatkozta Puskel Márton, a börze szervezője. "Kilátogatni mindenkinek érdemes. Az utóbbi évek tapasztalatai ugyanis azt mutatják: a cégek a rendezvényre "kivitt" állásajánlataik 90 százalékát a börzén résztvevőkkel töltik be" - teszi hozzá a szervező.

Kaposvártól Gyöngyösig márciusban
Márciusban a vidéki városok közül a Kaposvári Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán rendeznek állásexpót. A budapestiek pedig a Heller Farkas Főiskolán és a Budapesti Műszaki Főiskolán találkozhatnak a cégek képviselőivel.

Corvinus, Műegyetem áprilisban
A legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvényekre áprilisban kerül sor. A Budapesti Corvinus Egyetem április 18-19-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedig április 25-26-én rendezi meg karrierexpóját. Egyetemtől, főiskolától független esemény lesz az első alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Állásbörze április 24-én.

Állásbörzék 2007-ben (folyamatos frissítés alatt)

03. 21. Pannon Egyetem
03. 26. Heller Farkas Főiskola
03. 27. Károly Róbert Főiskola
03. 27. Kaposvári Egyetem
03. 28. Budapesti Műszaki Főiskola
03. 29. Pécsi Tudományegyetem
03. 30. Nyugat-Magyarországi Egyetem - Erdőmérnöki Kar
04. 03.-04 Nyíregyházi Főiskola
04. 03. Szent István Egyetem - Gödöllő
04. 10. Nyugat-Magyarországi Egyetem - Mosonmagyaróvár
04. 11. Miskolci Egyetem
04. 12. IBS Állásbörze - Vállalatok Napja
04. 18-19. Budapesti Corvinus Egyetem
04. 24. Szolnoki Főiskola
04. 24. Eszterházy Károly Főiskola - Eger
04.24. Budapesti Állásbörze
04.25-26. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
04. 25. Kodolányi János Főiskola - Székesfehérvár
05. 03. BGF - Külkereskedelmi Főiskolai Kar
05. 08. Dunaújvárosi Főiskola - Dunaújvárosi Karriernap
05. 08.-09. Debreceni Állásbörze
05. 09. Pázmány Péter Katolikus Egyetem
05. 09. Győri Állásbörze


Oroszi Babett

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek