Ingyenes tanácsadó központ munkaadóknak
Magyarországon elsőként ingyenes, komplex szolgáltatást nyújtó tanácsadó központ segíti azokat a vállalkozókat, akik érdeklődnek a rugalmas foglalkoztatási formák iránt, vagy szeretnék az újszerű ismereteket saját vállalkozásukban alkalmazni, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
- A projektet még csak néhány hete tártuk a nyilvánosság elé, és máris tapasztaljuk az érdeklődést mind a munkaadók és a munkavállalók részéről - jelentette be dr. Budai Balázs, a projektet kivitelező Telework Budapest Konzorcium vezetője. Egyre több olyan szituációról tudnak beszámolni, ahol érdemlegesen is segíteni tudtak. - Néhány nappal ezelőtt például a BI-KA Logisztikai Kft. kopogtatott be hozzánk egy olyan kérdéssel, ami nagyon sok munkaadót érinthet. A cég a náluk dolgozó kismamáknak szeretne rugalmas munkaköröket kialakítani, hogy a lehető legjobban össze tudják egyeztetni családi és munkahelyi feladataikat. A tanácsadás során felvázoltuk a rugalmas munkakörök kialakítása során felmerülő legfontosabb feladatokat és problémaforrásokat, majd a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket is áttekintettük. És mindez csak egy az elmúlt néhány hét történései közül. Összességében rendkívül pozitívnak tekinthető, hogy a vállalkozások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a megfelelő munkaerő és foglalkoztatási forma megválasztására, s hogy a jó munkaerő megtartása egyre nagyobb értékké válik - mondta el a Telework Budapest Konzorcium vezetője.
A központon keresztül az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a projekt által nyújtott ingyenes képzési lehetőségekről, valamint azokról a szakmai rendezvényekről is, amelyek a rugalmas foglalkoztatás bevezetésében segítik a munkaadókat. Mindezeken túl információt kérhetnek jogi, munkaügyi, szervezetfejlesztési valamint humánerőforrással kapcsolatos témákban is. A tanácsadás során a szakértők minden esetben a munkaadó által felvetett konkrét kérdésre keresnek megoldási javaslatokat.
A tanácsadó központ a www.rugalmas.hu portálon, a [email protected] e-mail címen, valamint a 06-20-322-8888-as telefonszámon érhető el, írják sajtóanyagukban.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 3 hete
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 3 hete
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 1 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 1 hónapja
- Több napot dolgozhatnak az idénymunkások 2026-tól – változnak az EFO-szabályok 1 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 1 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben