Inkább felmondanak a kerítésépítők?
A határmenti kerítést építő katonák közül többen fontolgatják, hogy inkább otthagyják a hadsereget, mert ők lettek a témát körülvevő médiacirkusz célpontjai, írja a Hír24.
Jelenleg egyébként 535 katona dolgozik a határzár építésén, de arra is megvannak a tervek, hogy a határidő tartása érdekében legfeljebb 900 főre emeljék ezt a létszámot. A Hír24-nek nyilatkozó névtelenséget kérő katonák elmondták, hogy idegesíti őket a médiafigyelem és a megosztó intézkedés a hangulatra is rányomja a bélyegét. Többen fontolgatják, ha lehetőségük adódik leszerelnek, mert céltáblának érzik magukat.
Pedig, ha időben elkészül a kerítés azért teljesítmény alapú juttatást, napi bruttó plusz ötezer forintot is kapnak majd. Bár sokan így sem látják tarthatónak a határidőt. A katonák reggel 7-től este 7-ig, a közfoglalkoztatottak két váltásban 6.45-től 18.45-ig dolgoznak.
Hír24
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói 1 hónapja
- Alvás és teljesítmény: a rejtett éjszakai hangok gondot okozhatnak 1 hónapja
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 1 hónapja
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 1 hónapja
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 2 hónapja
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 2 hónapja
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 2 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hónapja
- 11 óra képernyő, 47 másodperc fókusz – így omlik össze a munkavállalói koncentráció 2 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 2 hónapja
- Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?