Itt vannak a jövő roma cégvezetői
Az "Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért" keretében jelenleg 20 vállalat támogat 50 diákot. Közülük az idei nyári táborba, mely augusztus 2-6. között kerül megrendezésre 15 fiatalt várnak, akik az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek.
Idén augusztus 2-6. között Csillebércen szervezik immár negyedik éve a hagyományos nyári tábort, melynek célja, hogy megerősítse a ROMASTER diákok és mentoraik között kialakult kapcsolatot, fejlessze a diákok tudását, kompetenciáját, valamint megalapozzon egy jövőbeli Alumni közösséget. A fiatalok az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek a HBLF ROMASTER tábor helyszínére, Csillebércre. A táborban a diákokat szakmai és kulturális programokkal, kirándulással várják a szervezők.
Idén a táborozók többek közt improvizációs csapatépítő tréningen vesznek részt a Momentán Társulattal, pályaorientációs foglalkozáson a Junior Achievement Magyarország szervezésében, továbbá viselkedéskultúra és protokoll tréninget tart Görög Ibolya. A fiatalok betekintést nyernek a Magyar Nemzeti Bank munkájába, ellátogatnak a Regionális Környezetvédelmi Központba, ahol előadást hallhatnak a Klímaváltozásról, illetve a Vodafone Magyarországhoz is. Színház, kiállítás és jazzfesztivál látogatással, valamint dunai hajóúttal színesítik a szervezők a szakmai programokat.
2007 óta több hazai vállalat támogatásával fut a HBLF ROMASTER program olyan hátrányos helyzetű, tehetséges roma diákok számára, akik vállalják, hogy a középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú műszaki, gazdasági, jogi vagy egészségügyi képzésben vesznek részt. A ROMASTER program három pillérre épül:
-Az egyik a vállalatok által biztosított anyagi támogatás, amelyet a diákok tanulmányi célokra használhatnak fel. Ennél még fontosabb a második pillér: a programban résztvevőkhöz a támogató vállalatoktól kijelölt mentor, akire nemcsak szakmailag, de emberileg is építhetnek a sikerrel pályázók. A harmadik pillért a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége jelenti.
A program tanulói közül idén először, 3 fiatal vehette át diplomáját. A végzett tanulók elhelyezkedését szintén segítik a támogató vállalatok és a HBLF-ROMASTER Alapítvány. "Célunk, hogy a támogatott fiatalok száma folyamatosan növekedjen. A program segítségével egy új roma értelmiségi réteg alakulhat ki." - mondta, Adriány Kincső, a HBLF-ROMASTER Alapítvány alelnöke.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 4 napja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 1 hete
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 1 hete
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 2 hete
- Festőnek, vízvezeték-szerelőnek tanulnak a fiatal rabok – ilyen egy modern börtön 2 hete
- Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél 3 hete
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hete
- A hó, mint tükör 4 hete
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 4 hete
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 1 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig