kapubanner for mobile

Januártól adóköteles a képviselők javadalmazása

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Január 1-jével megszűnik a képviselői költségtérítés, az országgyűlési képviselők a javadalmukból, azaz a bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le; a képviselői javadalom a személyi jövedelemadó szabályai szerint adózik.

Az Országgyűlés még a nyáron, szinte egyhangúlag módosította az alkotmányt és fogadta el azt a törvényt, amelynek alapján a jövő évtől abban az esetben, ha egy képviselő egyetlen számlát sem nyújt be, akkor a teljes jövedelme adóköteles.

Minden egyes képviselő saját maga dönthet úgy - mint a vállalkozók -, hogy nem gyűjt számlákat (ebben az esetben bevételének 10 százalékát tekinti költségnek), vagy nyilatkozik év elején arról, hogy számlákat gyűjt, és becslést készít arra vonatkozóan, bevételének hány százalékát tudja elszámolni az év folyamán.

Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényt novemberben módosítani kellett, mert a nyári törvényhozási "baki" miatt a parlamenti képviselők egy része, a tisztségviselők, a költségtérítés jövő évi megszüntetésével a jelenlegi költségtérítésük dupláját kaphatták volna választókerületi pótlék címén. A jogszabály kimondta: az alapdíj és a bizottsági vagy országgyűlési tisztségért járó pótdíj mellett jövedelemnek minősül a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás is, amelyekből számlák alapján írhatók le a költségek.

Ezt novemberben úgy korrigálták, hogy módosították a választókerületi pótlék kiszámítását: így a pótlék megállapításánál - vetítési alapként - legfeljebb az alapdíj kétszerese vehető figyelembe. Azaz jövőre a bizottsági alelnöki szinten befagyasztják a pótlékot, ennél többet más tisztségviselők - az Országgyűlés elnöke, alelnökök, bizottsági elnökök, frakcióvezetők - nem kaphatnak.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek