Japán sztrájkba kezdtek az Erste Bank román dolgozói
Hétfő reggel óta úgynevezett japán sztrájkba kezdett az osztrák Erste-csoporthoz tartozó Banca Comerciala Romana (BCR) alkalmazottainak nagy része, s várhatólag péntekig fenn is tartják a nehéz munkakörülmények és a tömeges elbocsátások ellen tiltakozó akciójukat - adja hírül a Napi Gazdaság.
A szabad szakszervezeteket tömörítő liga (FSI) vezetője, Ciprian Ionescu elmondása szerint az akcióval egyelőre csupán a vezetőség figyelmét szeretnék felkelteni, ezért is döntöttek a japán sztrájk mellett, amely során a beosztottak felveszik a munkát, viszont mindannyian fehér szalagot viselnek, így tiltakozva többek között a nemrégen bevezetett új munkarend ellen.
Az érdekképviselet vezetője állítja, hogy a BCR dolgozóinak többsége reggel kilenctől este nyolcig robotol a bankban, a kialakult feszültség és a kibírhatatlan stressz miatt pedig sok munkavállaló betegállományba kényszerült. A túlórákat "természetesen" sem szabadnapokkal, sem a fizetésben nem kompenzálják - véli Ionescu. Az alkalmazottak a fizetések aránytalansága miatt is panaszkodnak. Bizonytalanságot szül a munkatársak között az is, hogy az Erste által felvásárolt bank átszervezés alatt áll, így sok, többségében vidéki fiókban komoly létszámleépítés várható.
A BCR vezetőségének állítása szerint már korábban is több javaslattal állt elő a megoldás érdekében, ám ezekre a szakszervezet azóta sem reagált. Mindazonáltal nyitott bármilyen konstruktív tárgyalásra és asztalhoz várja az érdekképviselet vezetőit - írja a Napi Gazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?