Jelentős teljesítmény-kiesést okoznak a céges bulik
Több száz millió fontot emelnek ki a brit gazdaság zsebéből a céges karácsonyi partik, állítja a Travelodge szállodalánc felmérése, amely 4500 dolgozót kérdezett meg másnapi, jobban mondva másnapos munkavégzési szokásairól - írja a Népszabadság.
A vállalati bulit követő napon az alkalmazottak átlagosan csaknem két és fél órán keresztül próbálják feldolgozni fejfájásukat, jelentősen lassítva vagy el sem végezve a munkát. Igaz, ők még a szerencsésebbek közé tartoznak, hiszen a nap hátralévő részében akár még hatékonyan is dolgozhatnak. Sokan azonban - a jelentés szerint minden harmadik munkatárs - annyira kiütik magukat, hogy a biztonság kedvéért inkább beteget jelentenek. A bátrabbak inkább a munkahelyi alvással próbálkoznak (íróasztalon, mellékhelyiségben, egy-egy értekezlet alatt), bár ez csak az éjszakázók kisebb hányadára, egészen pontosan minden hetedik mulatozóra jellemző.
A Travelodge számítása szerint a kiesés 790 millió fontra (276 milliárd forintra) tehető, ami úgy jött ki, hogy a másnapossággal küzdők 2 óra 18 percnyi időkiesését megszorozták az összes brit munkaerő számával (29 millióval), majd azt a szigetország átlagos órabérével (12,5 fonttal).
Az átmulatott éjszakák ráadásul a dolgozók iránti szolidaritást is csökkentik: a munkatársak kétharmada számolt be arról, hogy ugyan maga is kába volt a másnaposságtól, de haragudott a munkát megúszó társaira. Aggodalomra ad továbbá okot az is, hogy a partik után a dolgozók felelőtlenebbek a szokottnál, körülbelül minden ötödik munkavállaló elismerte ugyanis, hogy a megengedettnél magasabb alkoholos befolyásoltsággal ült a volán mögé.
A felmérés természetesen arra is kitér, a dolgozók milyen módszerekkel semlegesítik a másnaposság tüneteit. A legtöbben fájdalomcsillapítóval próbálkoznak, de az alvás, a feketekávé, a szalonnás szendvics, illetve a komplett angol reggeli (tojás, sült szalonna, paradicsom, gomba, burgonya, paradicsomos babfőzelék, kolbász, pirítós) is felettébb népszerű. A Travelodge szállodacsoport "alvásért felelős" igazgatója, Leigh McCarron szerint azonban a legfontosabb, hogy lefekvés előtt rengeteg vizet igyunk, hogy megelőzzük a kiszáradást, így rövid alvás után kellemesen eltöltheti gyomrunkat a kiadós reggeli.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?