Jelentősen csökkenhet a képviselők jövedelme
Göndör István (MSZP) számításai szerint havi több tízezer forinttal is csökkenhet az országgyűlési képviselők jövedelme, ha a Ház elfogadja a javadalmazásukat érintő alkotmánymódosítást, valamint jogszabályt.
A társadalomban kivédhetetlenül gyenge pont lett a képviselői jövedelem kérdése és annak adómentes volta - kezdte felszólalását a szocialista előterjesztő az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az alkotmány vonatkozó része módosításának együttes általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
Emlékeztetett arra, hogy a költségtérítéssel - törvényi jellegéből fakadóan - eddig nem kellett a képviselőknek elszámolni, hanem egy az egyben költségként elszámolhatták azt az adóbevallásukban.
Az általa benyújtott javaslat szerint azonban az országgyűlési képviselők a magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben, a költségtérítésük pedig megszűnne.
Az előterjesztés összefüggésben van azzal, hogy ebben a kérdésben az Országgyűlés Seres Mária magánszemély kezdeményezésére népszavazást rendelt el áprilisban. A referendumot elrendelő határozat jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van.
Göndör István expozéjában hangsúlyozta, nem az volt a szándéka, hogy a népszavazás jogintézményét megkérdőjelezze, ezért két törvényjavaslatot nyújtott be. Egyrészt módosítaná az alkotmányt, hogy töröljék belőle a kedvezmény és a költségtérítés kifejezést, másrészt kezdeményezi, alkosson a Ház törvényt az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről címmel.
Közölte: minden képviselő dönthetne, hogy vagy nem gyűjti a számlákat, és ebben az esetben a bevételének tíz százalékát tekinti költségnek, vagy számlákat gyűjt, és előzetesen megbecsüli, hogy bevétele hány százalékát tudja elszámolni az év folyamán.
Göndör István számításai szerint az előbbi megoldás - a tízszázalékos - esetén a képviselőknek havi nettó több tízezer forintos jövedelemcsökkenéssel kell számolniuk.
Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára elmondta: a javaslatokat a kormány részéről időszerűnek és megfontolandónak tartják. Hozzátette ugyanakkor, hogy a javadalmazásra vonatkozó szabályozás elsősorban az Országgyűlés belső ügyének tekinthető.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon