Jelentősen növelnék az erasmusos hallgatók számát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA felsőfokú tanulmányok külföldi folytatását lehetővé tevő Erasmus program jelentős kiterjesztését javasolja az Európai Bizottság a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló költségvetési kerettervezetének november 24-én ismertetett oktatáspolitikai indítványaiban.
"Az oktatásba és képzésbe történő befektetés a lehető legjobb beruházás Európa jövője érdekében" - hangsúlyozta Andrula Vasziliu uniós oktatási biztos, az Erasmus mindenkinek program bemutatásakor.
Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény elképzelései szerint a szóban forgó hétéves időszakban 2,2 millió felsőoktatási hallgató részesülne támogatásban, hogy tanulmányai egy részét külföldön folytathassa. A jelenlegi programok keretében ugyanekkora időtartamon belül 1,5 millióan kapnak erre lehetőséget. Emellett 735 ezer szakképzésben részt vevő hallgató folytathatná tanulmányai egy részét külföldön, szemben az eddigi keret által biztosított 350 ezer fővel. Külföldi oktatási tevékenységet az Erasmus segítségével egy millió tanár és ifjúságsegítő folytathatna, a mostani 600 ezer helyett. Hétszázezer fiatal mehetne külföldi vállalathoz szakmai gyakorlatra. Jelenleg ez a szám 600 ezer.
A brüsszeli tervek új program indításáról is szólnak: 2014 és 2020 között 330 ezer nappali szakos, mesterképzésben részt vevő hallgató kaphatna diákhitel-garanciát külföldi tanulmányai finanszírozásához.
Mindemellett az Erasmus segítségével 540 ezer fiatal végezhetne önkéntes munkát külföldön vagy vehetne részt ifjúsági csereprogramokban, a mostani 374 ezer helyett. Harmincnégyezer hallgató kaphatna támogatást közös oklevél megszerzéséhez, ami azt jelenti, hogy legalább két külföldi felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat. Jelenleg 17 600 hallható részesül ilyen jellegű támogatásban.
Az Európai Bizottság javaslata alapján a pénzügyi keret a jelenlegi hétéves költségvetéshez viszonyítva összességében mintegy 70 százalékkal növekedne, és a 2014-től 2020-ig terjedő időszak Erasmus-programja 19 milliárd euróval gazdálkodhatna. Azok száma, akik 2010-ben tanulmányok folytatása, képzésben való részvétel vagy önkéntes tevékenység céljára uniós támogatásban részesültek, Magyarországon az "Egész életen át tartó tanulás programja" keretében 8 ezer, a "Fiatalok lendületben" program keretében 4500, összesen tehát 12.500 volt a brüsszeli bizottság adatai szerint.
MTI/edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?