kapubanner for mobile

Jó hír a szállásközvetítőknek: többé nem élhetnek vissza erőfölényükkel a multik

A Fidesz benyújtotta az Országgyűlésnek a szállásközvetítőkre vonatkozó törvényjavaslatát, amely a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara észrevételein, valamint a hatóságok megállapításain alapul - közölte a Fidesz-frakció vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője szerdán az MTI-vel.

Szatmáry Kristóf közleményében felidézte: idén nyáron a piacvezető online szálláshely-közvetítő multicég, a Booking erőfölényével visszaélve hónapokig nem utalta tovább a szállásadóknak a beszedett pénzeket.

"A célunk az, hogy egyetlen multicég se hozhassa többé kiszolgáltatott helyzetbe se a pihenni vágyókat, se a nekik szállást kínáló magyar vállalkozókat" - emelte ki. A javaslat értelmében a szállásközvetítő platformoknak 45 napon belül teljesíteniük kell a szállásadó felé fennálló fizetési kötelezettségüket. A jövőben az árfolyamkockázatot a közvetítő cég nem terhelheti kizárólag a szállásadóra, azt egyenlő mértékben kell viselniük - ismertette Szatmáry Kristóf.

Hozzátette: azok a szállásközvetítő cégek, amelyek tevékenysége legalább három vármegyére kiterjed, és a legnagyobb digitális nagyvállalatok, amelyek Magyarország területére szolgáltatnak, kötelesek lesznek magyar nyelvű személyes ügyfélszolgálatot fenntartani, a beérkezett panaszt pedig 30 napon belül érdemben meg kell válaszolniuk.

A törvényjavaslat továbbá megtiltja a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazását a szállásadókkal szemben. Így például a jövőben a szállásadónak joga lesz vita esetén magyarországi közigazgatási hatósághoz fordulni, a közvetítő cég nem írhat elő egyoldalú fizetési kötelezettséget elszámolási vita esetén, és a jövőben a közvetítő cég is felelősséggel tartozik az általa közzétett, a vendég által írt vélemény, értékelés tartalmáért - ismertette a politikus.

"A jövőben is elvárjuk, hogy egyetlen multicég se éljen vissza a méretével és az erőfölényével a magyar emberekkel és a magyar vállalkozásokkal szemben" - olvasható a közleményben.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek