Jó teljesítményt nyújtanak a nyugdíjpénztárak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMinden olyan hazai magán- és önkéntes nyugdíjpénztár, amely naponta közöl elszámolóegység-adatokat, gyarapította az idén a tagok megtakarításait - írja a Világgazdaság.
A Magyar Nemzeti Bank honlapján is elérhető adatok alapján a leggyengébben teljesítő nyugdíjalapok is csaknem 3,5 százalékos hozamot értek el szeptember végéig, ami évesítve 4,6-4,7 százalékosnak felelne meg. Ez nagyjából a bankbetétek kamatához hasonló eredmény, és bőven felülmúlhatja az inflációt, ami januártól szeptemberig 2,1 százalékos volt.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak közül csak kevés tesz közzé napi árfolyamadatokat, a legnagyobb pénztárak többsége azonban ott van az adatközlők között, az 1,2 millió tag közül így mintegy 900 ezer követheti naprakészen portfóliójának alakulását. (Az önkéntes nyugdíjkasszák taglétszáma egyébként viszonylag stabil, a statisztikák szerint 2010 januárja óta alig több mint százezer fővel csökkent.)
Világgazdaság
Az önkéntes nyugdíjpénztárak közül csak kevés tesz közzé napi árfolyamadatokat, a legnagyobb pénztárak többsége azonban ott van az adatközlők között, az 1,2 millió tag közül így mintegy 900 ezer követheti naprakészen portfóliójának alakulását. (Az önkéntes nyugdíjkasszák taglétszáma egyébként viszonylag stabil, a statisztikák szerint 2010 januárja óta alig több mint százezer fővel csökkent.)
Világgazdaság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?