Megjelent: 1 éve

Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben

Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.

Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben-

Éves meghallgatásán Pintér Sándor emlékeztetett: jelenleg az orvosok átlagos bére 2 197 000 forint, a szakápolóké pedig 595 ezer forint. A szakápolók javadalmazásának megállapításánál az orvosokét vették alapul, annak 37 százalékában.

A miniszter szavai szerint a szakápolók természetesen ennél többet is érdemelnek, de a gazdaság helyzete jelenleg ennyit tesz lehetővé.

Kitért arra is: javult a magyar egészségügy helyzete az utóbbi egy évben, amióta az ágazat feladatait a Belügyminisztérium koordinálja, a kormány Európa legjobb egészségügyi rendszerét fogja létrehozni. Arról is beszélt: az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér bevezetésével Magyarország egész Európát megelőzte. A kórházi fertőzések terén "a hetedik legjobb helyen állunk Európában", amivel nem elégedett, azt szeretné, ha "az elsők lennénk" - fűzte hozzá.

A belügyminiszter beszámolóját éles vita előzte meg, amelynek témája a napirend volt. Selmeczi Gabriella (Fidesz) javaslatát a bizottság megszavazta, így a tagok legfeljebb háromperces időtartamban kérdezhették a tárcavezetőt, amit az ellenzéki képviselők, illetve a DK-s elnök, Varga Zoltán is többször kritizált.

Pintér Sándor felszólalásában ismertette: a jelenleg tizennégy vármegyében alkalmazott új ügyeleti rendszer eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellátás jobb, biztosabb lett, a háziorvosoknak kevesebb beteget kell ellátniuk. A kedvező adatok nyomán júniusra tervezik eldönteni, hogy Budapesten miképp lehet alkalmazni az új rendszert. Pintér Sándor leszögezte: a híresztelésekkel szemben nem igaz, hogy folyamatosan csökken az egészségügyben dolgozók száma.

A tárcavezető kitért a bürokrácia csökkentésére is, mint mondta, már a rendszerben vannak azok a digitális megoldások, amelyek segítségével jelentős adminisztrációs tehertől szabadulnak meg az ágy mellett dolgozók, egyúttal csökken a tévedések lehetősége is. A tervek szerint ezen berendezések használatát hamarosan kiterjesztik az összes magyarországi kórház valamennyi osztályára.

A belügyminiszter az egyik legfontosabb eredménynek a hálapénz kivezetését, illetve büntethetővé tételét nevezte. Azt mondta: "a paraszolvencia egy erkölcstelen alap, arra igazságos rendszert építeni nem lehet".

Pintér Sándor szerint félreértés az is, hogy megszüntetnék az üzemorvosi ellátást, számos területen, mint például a kórházakban, konyhákon dolgozók esetében megmaradt az eddigi gyakorlat, más helyütt azonban az állam átvállalta a kötelezettségek egy részét, amikor lehetővé tette, hogy a háziorvosok is elvégezhessék a munkával, munkavégzéssel kapcsolatos vizsgálatokat.

Pintér Sándor beszélt még egyebek mellett a védőnői rendszer átalakításáról is, mint mondta, még gyűjtik a tapasztalatokat, és ahol kell, ott finomhangolják az új módszereket. Beszámolója szerint a kormány jelenleg tárgyalja annak lehetőségét, hogy azoknak a szociális területen dolgozóknak a bérét, akik egészségügyi feladatokat is ellátnak, az egészségügyi szakdolgozókéhoz igazítanák, az intézkedés a következő évben várható.

MTI

fotó: MTI/Máthé Zoltán

  • 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BMEinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új óvoda épül Budaörsön uniós forrásból

Új óvoda épül Budaörsön csaknem 800 millió forintnyi uniós forrásból. A budaörsi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta,... Teljes cikk

Kiegészítő nyugdíjak, kata-adózás, bérrendezés - ezeket az ígéreteket tette Magyar Péter

Létrehozzák a nyugdíjasok szolgáltatási központját, megtartják a 13. havi nyugdíjat, bevezetik a méltó élethez szükséges kiegészítő... Teljes cikk

Nagy Márton elmondta, kiknek a pénzügyi helyzetét kell tovább javítani

A kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét tovább kell javítani, erről szól majd a 2025-ös év - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk