kapubanner for mobile

Jövő januárban indulhat a szociális életpálya

A tavaly bevezetett bérpótlékrendszer remélhetőleg az idén újabb emeléssel lesz kiegészíthető, jövő januártól pedig elindulhat a szociális dolgozók új életpályamodellje is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken.

Czibere Károly a középsúlyos fogyatékos emberek bentlakásos intézményeként működő Liget Otthon csaknem 100 millió forintból megvalósult felújításának és bővítésének átadásakor közölte: a beruházás és az ott folyó munka egyaránt arról árulkodik, hogy Magyarország megújul. Kiemelte, egy szociális intézmény működését az jellemzi, hogy élhető, vonzó-e, a döntéshozók felelőssége, hogy ehhez minden rendelkezésre álló lehetőséget megadjanak.

A kormányzat elkötelezett a szociális szféra fejlesztése iránt - hangsúlyozta, felidézve, hogy az elmúlt években több mint 12 milliárd forint jutott fogyatékos és idős embereket gondozó bentlakásos intézmények megújítására, a következő 6 éves időszakban pedig további 5 milliárd forintot szán hasonló célokra a kabinet.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk