kapubanner for mobile

K+f központot és 90 munkahelyet hoz létre Pécsen a Soft Flow Kft.

Kétmilliárd forintos beruházással - amelyhez az állam mintegy 770 millió forint támogatást nyújtott - 90 új munkahelyet hoz létre a meglévő 31 mellett a Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat Pécsett.

Pécs kutatás-fejlesztés

A Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központot nyitott Pécsett. A kétmilliárd forintos beruházáshoz az állam mintegy 770 millió forint támogatást nyújtott, s ennek nyomán a cég 90 új munkahelyet hoz létre a meglévő 31 mellett.

Tavaly az állami és a magánszféra is nagyjából 10 százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben, tíz év alatt pedig körülbelül 60 százalékos volt a növekedés - hívta fel a figyelmet az átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki üdvözölte a dán FOSS csoport által végrehajtott, rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő beruházást. A cég 32 országban rendelkezik leányvállalattal, így jelentős nemzetközi verseny folyt a fejlesztésért.

kutatás-fejlesztés

A világpiacra kerülő gabona 80 százalékát, valamint a tej 85 százalékát ennek a vállalatnak a műszereivel ellenőrzik. Ez pedig a külügyminiszter szerint azt jelenti, hogy "az élelmiszerbiztonság területén az egész világgazdaságnak tempót diktáló beruházást sikerült Magyarországra csábítani".

Fotó: A Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központja az avatás napján 2021. november 2-án. MTI/Kiss Dániel

  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek