Kamerákkal védené dolgozóit a BKV
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTörvénymódosítást kezdeményez a főváros, hogy a BKV bekamerázhassa járműveit, az utóbbi időben ugyanis egyre gyakrabban támadják meg a vállalat munkatársait - cikkezik a Népszabadság.
Törvénymódosítást kezdeményezhet a főváros, hogy a BKV az adatvédelmi aggályok ellenére bekamerázhassa járműveit. Idén májustól kísérleti jelleggel már felszereltek 3-3 kamerát egy hannoveri villamoson és egy Volvo-buszon, az utóbbi időben ugyanis elszaporodtak a közlekedési vállalat dolgozói elleni támadások.
A kamerákról már két éve állásfoglalást kér a BKV az adatvédelmi biztostól, Péterfalvi Attila akkori válaszában azt mondta, ha olyan felbontású képek készülnének, amelyeken az egyes embereket nem lehet felismerni, akkor elvileg rendben volna a megfigyelés.
Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa ugyanakkor 2008 őszén a BKV-t arra kérte, intézkedjen, hogy a jegyellenőrök durva fellépése miatt a metróban és a HÉV-állomásokon olyan helyen ellenőrizzék az utasok jegyeit és bérleteit, amit látnak biztonsági kamerák. Így a felvételek perdöntőek lehetnek egy esetleges jogvitában. A közlekedési vállalat ezen ombudsmani állásfoglalásra hivatkozva úgy látja, még sincs akadálya a kamerák elhelyezésének.
Jóri András, jelenlegi adatvédelmi ombudsman augusztusi állásfoglalásában úgy vélte, csak a sofőrök közvetlen környezetét lehetne bekamerázni, és azt sem lehetne folyamatosan figyelni, de ha megvolna a törvényi szintű jogalap, akkor jogszerűen is bevethetné a szerkezeteket a BKV. Ez alapján kezdeményezi Horváth Csaba, leköszönő főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, hogy a városháza kezdeményezze a szükséges törvénymódosítást - olvasható a Népszabadság cikkében.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?