kapubanner for mobile

A víz az úr - a logisztikai szektort is érinti az árvízhelyzet

A kialakult katasztrófahelyzetre elsők között a logisztikai szektornak kellett válaszolnia. Vajon hogyan befolyásolja a sofőrök munkáját, az áruszállítás sikerességét és a partneri kapcsolatokat a Közép-Európát, köztük Magyarországot is sújtó árvíz? Mihályka Dávid, a Trans-Sped szakértője válaszol.

Mekkora fennakadásokkal néz szembe a közúti valamint vasúti szállítmányozás?

Az árvízi helyzet kritikus, és szinte egyik napról a másikra kellett szembenézzünk ezzel a komoly problémával. Nem meglepő módon a logisztikai szektort ezek az események különösen érzékenyen érintik. Ami a közúti szállítmányozást illeti, szerencsére gyorsan reagáltunk, és több esetben sikerült alternatív útvonalakat találni. Szerencsénkre azok az autópályák és fő közlekedési útvonalak jelentős részei, ahol kamionjaink járnak, nem teljesen érintettek az árvízben. Néhány helyen voltak fennakadások, de ezekre gyorsan találtunk kerülő megoldásokat. Ugyanakkor vannak az árvíz szempontjából kiemelt zónák, ahol nagyon kritikus a helyzet, ilyenek például a Dunamenti települések, illetve a Dunakanyar területe, azonban itt is tudtunk alternatív megoldásokkal élni, tehát a közúti szállítmányozás viszonylag zavartalanul működik.

Mi a helyzet a nemzetközi közúti szállítással? Európa nagy része komoly problémákkal küzd.

Közép-Európa nagy részét sújtották eddig az áradások, különösen Németországot, Ausztriát és Csehországot. Az osztrák A2-es autópályát például egy időre lezárták a Grazot és Bécset összekötő szakaszon, ami jelentős terhet rótt a közlekedésre. Erre szintén gyorsan kellett reagálnunk, amelynek része, hogy a fuvarszervezőknek új útvonalakat kell találniuk, és most is folyamatosan egyeztetünk a sofőrökkel, hiszen nemcsak az utak járhatósága, hanem a munkatársaink biztonsága is elsődleges.

Ez bizonyára nagymértékben érinti a vasúti szállítást is.

Vitathatatlan, hogy a vasúti szállítások terén sokkal nagyobb a probléma. Az ÖBB (Österreichische Bundesbahnen, magyarul Osztrák Szövetségi Vasút) teljes hálózatát időlegesen leállították Észak-Ausztriában és a környező régiókban. Ez azt jelenti, hogy az intermodális szolgáltatásunk, amely Magyarországot köti össze Németországgal, teljesen megbénult. Ennek oka, hogy normál esetben a mi félpótkocsijainkat vasútra tesszük, és azokat Ausztrián keresztül szállítjuk tovább, azonban most ezek a konténerek vágányokon állnak. Ez nemcsak a szállítmányok késését eredményezi, hanem a teljes logisztikai láncolatot megakasztja. Jelenleg négy-öt napos csúszásokra lehet számítani a vasúti szállítmányozásban, de a helyzet napról napra változik, így folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk az eseményeket. Nem zárhatjuk ki, hogy ez a csúszás tovább növekszik.

Milyen egyéb problémákra lehet számítani a vasúti fuvarozásban?

Az egyik legnagyobb probléma a vasúti pályákon kialakult torlódás, ugyanis az osztrák vasútvonalakon sziklaomlások, sárlavinák és elöntött területek akadályozzák a forgalmat, és ezeket a romokat sok időbe telik elmozdítani. Többek között az ilyen katasztrofális események vezettek oda, hogy Németországban, ezen belül is a Bajor tartományban hatalmas mennyiségű tehervonat torlódott fel, és a vonatok csak rövidített szakaszokon közlekednek. Ilyen helyzetben nem könnyű alternatív útvonalakat találni a vasúti szállításra, hiszen a nehéz tehervonatok csak bizonyos pályákon közlekedhetnek, és nem használhatnak minden mellékvonalat.

Beszélhetünk az anyagi károkról?

Természetes, hogy az ilyen helyzetek költségnövekedéssel járnak. A szállítási útvonalak megváltoztatása, a késések és az alternatív megoldások alkalmazása mind extra költségeket jelentenek a vállalat, illetve a partnercégek számára. Ezt az ügyfelekkel is közölnünk kell, hiszen a jelen helyzetekben költségnövekedéssel kell számolniuk. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy mindenhol egyformán nőnének a költségek, elvégre a helyzet régióról régióra változik.

Hosszú távon hozzá kell szoknunk az ilyen extrém helyzetek kezeléséhez?

Az árvíz egyértelműen rámutatott arra, hogy a rugalmasság és a gyors reagálás mennyire fontos a logisztikai szektorban. Látnunk kell, hogy a klímaváltozás következtében egyre gyakoribbak lesznek az ilyen extrém időjárási események, ezért hosszú távú stratégiánkban is figyelembe kell vennünk, hogy milyen megoldásaink vannak. A zöld logisztika fejlesztése prioritás számunkra.

Várhatóan meddig tart ez a különleges helyzet, és mikor normalizálódhat a szállítmányozás?

A hivatalos szervek szerint a helyzet fokozatosan javul. Az ÖBB már elkezdte a helyreállítást, és remélhetőleg a következő napokban újraindulhat a forgalom az osztrák vasúthálózaton. A főbb vasútvonalakon a problémák lassan elhárulnak, de a teljes helyreállás még időbe telik. A közúti szállítmányozás terén pedig folyamatosan figyeljük a fejleményeket, és arra számítunk, hogy a következő hetekben visszatérhetünk a normális működéshez. Az ilyen helyzetek kiszámíthatatlanok, de mi felkészültünk arra, hogy rugalmasan kezeljük a kihívásokat, és minden szükséges lépést megtegyünk a zavartalan szállítás érdekében.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiégés és fluktuáció? A munkakörtervezés a megoldás

Évek óta hatalmas összegeket fektetnek a vállalatok a munkavállalói jólétbe, mégis sok helyen tartósan magas a kiégés és a fluktuáció. Carol... Teljes cikk

Az AI nem a fő ok, amiért az ügyfélszolgálatosok felmondanának

Egy friss felmérés szerint az ügyfélszolgálati munkatársak közel harmada tervezi a munkahelyváltást a következő hat hónapon belül. Nem a... Teljes cikk

Egy jól ismert szakma csendben eltűnhet – az AI már kopogtat

Az autóvásárlás sokak számára még mindig egy kellemetlen, bizalmatlan alkudozással teli élmény. Mi történik, ha a jól ismert forgatókönyvet egy... Teljes cikk