Idén is megválasztják az év női logisztikusát
Még mindig jelentősen elmarad a nők aránya a férfiakétól a logisztikában, különösen a vezetői pozíciókban. A Waberer’s Csoport célja, hogy támogassa a női jelenlét növelését az ágazatban, ezért hozta létre a Navigátorvilág szaklappal együtt az Év Női Logisztikusa díjat. A díjra ajánlás útján idén is lehet pályázni október végéig, újdonság, hogy 2024-ben keresik az Év Fiatal Női Logisztikusát is.
Idén is megválasztják az év női logisztikusát, a díjat hagyományteremtő jelleggel alapította 2023-ban a Waberer’s Csoport és a Navigátorvilág szakmai médium. A cél, hogy felhívják a figyelmet a nemek közötti egyenlőség fontosságára a logisztikai szektorban és új lehetőségeket nyissanak a tehetséges női vezetők előtt.
A Gartner Inc. külföldi felmérése szerint a logisztika ugyanis még mindig férfiak által uralt iparág, a nők összképviselete az iparágban 39-41 százalék között mozgott, a vezetői szerepek esetében pedig még rosszabbak az eredmények: a vezetők mindössze 15 százaléka nő az iparágban.
Nemcsak egy emberről szól
„Fontosnak tartjuk, hogy minél több nő legyen jelen a logisztikában, és egyre többen lássák meg a lehetőséget ebben az iparágban, hiszen rendkívül változatos munkákat fed le. A helyzet ugyan javul, de van még bőven tér fejlődésre, főleg, ha a vezetői beosztásokat nézzük. Emellett az ESG-s szempontokat nézve is kiemelten fontos kérdésről van szó” - mondta Tóth-Patai Krisztina, a Waberer’s Csoport ESG-ért felelős vezetője.
A díjjal nemcsak az egyéni teljesítményeket ismerik el, hanem a női szakemberek támogatásában és a nemek közötti egyenlőség előmozdításában tett lépéseit is. A díjra a kimagasló képességekkel, sikeres karrierúttal rendelkező logisztikai szakembereket lehet jelölni, akik hatással vannak a helyi vagy a tágabban vett környezetükre is. Ennek fontos kritériuma a vállalkozás hazai vagy akár nemzetközi szinten mérhető eredményessége, a piaci jelenlét, a piac részére vagy egészére gyakorolt hatás.
Az elismerést 2023-ban Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője nyerte el, a különdíjat pedig Unger Tímea, a Continental Magyarország logisztikai vezetője vehette át.
Indul az idei megmérettetés, különdíjjal jutalmazzák a fiatalokat
A díjra ezúttal is ajánlás útján lehet pályázni, az ajánlásokat pedig 2024. október 31-ig várják a szervezők. Az ajánlásnak tartalmaznia kell a jelölt szakmai pályafutását, elismeréseit, illetve azt, hogy milyen tulajdonságok vagy eredmények teszik kiemelkedővé a szakembert a logisztika világában.
Idén újdonság, hogy keresik az Év Fiatal Női Logisztikusát is, a jelöltekből egy shortlistet a szakmai zsűri állít majd össze. A zsűriben Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója és a Magyar Közúti Fuvarozók Egylete (MKFE) elnöke, a tavalyi nyertes Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője, dr. Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója és a Magyar Szállítmányozók Szövetség (MSZSZ) elnöke, Fülöp Zsolt, a Trans-Sped alapítója és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) elnöke, valamint Bándy Zsolt, a Navigátorvilág kiadóvezetője vesz rész.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Tehergépkocsi-vezető 5 hónapja
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 5 hónapja
- Logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer 9 hónapja
- Buszvezetőhiány sújtja az országot – hol fizetnek a legtöbbet? 11 hónapja
- Válságban a fuvarozás – minden eddiginél nagyobb gond a járművezető-hiány 11 hónapja
- Kihirdették az év női logisztikusát 1 éve
- A víz az úr - a logisztikai szektort is érinti az árvízhelyzet 2 éve
- Több százezres jutalmat is kaphatnak az Uber új sofőrjei 2 éve
- Egyre több az önvezető taxi Kínában, a sofőrök féltik a munkájukat 2 éve
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 2 éve
- Munkavállalói résztulajdonosi programot indít a Waberer’s 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?