kapubanner for mobile

Káosz a védőnői hálózat működésében: Mindenkit igyekszik megnyugtatni az OKFŐ

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A védőnők július 1-jétől a vármegyei irányító kórházakhoz tartoznak, az ellátottak azonban továbbra is a megszokott helyen és időpontokban érhetik el védőnőjüket - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) .

Országosan összehangolt szakmai irányítás alatt nyújtanak ellátást július 1-jétől a területi védőnők. Így eredményesebben biztosíthatók az igényeknek megfelelő, magas színvonalú szolgáltatások, csökkennek a bérezés és az ellátottak létszámának aránytalanságai.

Az átadás-átvétellel és a védőnők bérezésével kapcsolatos problémákról és a szakembereket érő fenyegetésekről korábbi cikkeinkben írtunk, ezek a linkekre kattintva érhetők el. 

A védőnői szolgálat átvételét hosszas szakmai előkészítés előzte meg. Az irányító vármegyei kórházak alkalmazásában 3851 védőnő folytatja feladatellátását; 24 szakember a védőnői szolgálat átadás-átvételét megelőzően nyújtotta be felmondását, 21 védőnő nyugdíjba vonul, 6-an más egészségügyi munkakörben folytatják pályájukat.

Az új egészségügyi szolgáltatási munkaszerződések megkötésének határideje július 31. Szintén eddig az időpontig kell megállapodniuk a települési önkormányzatoknak az irányító vármegyei intézményekkel a védőnői tevékenység végzésére szolgáló ingó és ingatlan vagyon használatával kapcsolatos kérdésekben.

Az ellátottak továbbra is a megszokott helyen és időpontokban érhetik el védőnőjüket, az ellátás és finanszírozás minden körzetben biztosított - olvasható az OKFŐ közleményében.

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek