Kapos Volán: a munkáltató fenyegetése miatt marad el a demonstráció?
Elmarad a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (KVASZ) által augusztus 30-ára a Kapos Volán Zrt. központi igazgatóság irodaháza elé meghirdetett demonstráció, az érdekvédelmi szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a munkáltató fenyegetése miatt állnak el a megmozdulástól.
Dobi István szakszervezeti vezető közleményében azt írta: a demonstrációt - amire már közel 100 munkavállaló jelezte részvételi szándékát, "a vezérigazgató a mai napon részünkre megküldött válaszlevelében megtiltotta". Állításának alátámasztására idézett a társaság vezérigazgatójának leveléből, amely arra hívta fel a szakszervezet figyelmét: az engedély ellenére esetleg megtartott tüntetés "jogellenes cselekménynek minősülne, amelynek minden lehetséges következményével a résztvevőknek számolniuk kell".
"A vezérigazgatói levélből idézett rész egyértelműen, a demonstrációban résztvevő munkavállalók munkaviszonyát is érintő munkáltatói intézkedést helyezett kilátásba" - fogalmazott a KVASZ elnöke, hozzátéve: ezért - "figyelembe véve a munkáltató fenyegetését" - a demonstrációt nem tartják meg. Ez azonban nem akadályozza meg a KVASZ-t és a társaságnál működő, a demonstrációt támogató, és abban részvételi szándékát jelző másik szakszervezetet, a KKSZ Kapos Volán Rt Alapszervezetét abban, hogy együtt készítse el közös petícióját - tudatta Dobi István.
Tájékoztatott arról, hogy a petíciót augusztus 30-án, az aznapra összehívott Felügyelő Bizottsági (FB) ülés előtt átadják a testület elnökének, az ülésen pedig az FB-ben részvevő két munkavállalói képviselő tájékoztatja a testület tagjait a Kapos Volánnál kialakult helyzetről. Egyben kérik, hogy az FB kezdeményezze Gál Zoltán vezérigazgató felmentését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél.
Gál Zoltán az MTI-nek hangsúlyozta: nem a demonstrációt tiltotta meg, hanem a szakszervezet által megnevezett helyszínt nem engedélyezte, mivel az a társaság területe. Azon kívül természetesen tiltakozhatnak - jegyezte meg, hozzátéve: a szakszervezetnek írt levelében csupán arra hívta fel figyelmet, kérve, hogy tájékoztassák az esetleges résztvevőket, mert nem szeretné, ha embereket jogellenes cselekménybe "rángatnának bele". A vezérigazgató határozattan visszautasította azt a feltételezést, hogy a demonstrációban résztvevőket bármilyen munkajogi retorzió érné. "Senkit nem fenyegettem meg, és nem helyeztem kilátásba semmilyen munkáltatói intézkedést a demonstrációban résztvevőkkel szemben" - szögezte le a társaság vezérigazgatója.
Az MTI korábban hírt adott arról, hogy a KVASZ a demonstrációval a bércsökkenést eredményező kollektív szerződés módosítása és a tervezett leépítés ellen akart tiltakozni, egyúttal a társaság vezérigazgatója felmentésének kezdeményezését kérni az FB-től.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A hazai tulajdonú Bayer Construct Zrt. friss beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Sóskúton, ami még tovább erősíti a magyar gazdaság egyik... Teljes cikk
LIWO Group néven folytatja tevékenységét a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó B+N Csoport. A névváltás célja egy könnyen... Teljes cikk
Az Astotec Automotive Hungary autóipari beszállító új, 3,6 milliárd forintnyi értékű beruházása hétszáz munkahelyet tesz betonbiztossá Pápán -... Teljes cikk
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 3 hete
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 4 hete
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 4 hete
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 1 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 1 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 1 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 1 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 2 hónapja
- Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain 2 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben