Kaposváron is nyílt Praktiker
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA somogyi megyeszékhely északi részén, a 67-es főút mellett nyitotta meg 16. magyarországi áruházát a Praktiker. A 6400 négyzetméteres új üzletegység 70 embernek ad majd munkát.
12 millió euró befektetésével két új áruház megnyitását tűzte ki célul az év elején a Praktiker. A kaposvári áruház építése, majd berendezése még januárban kezdődött, és a napokban fejeződött be. A 6400 négyzetméteres új üzletegység mintegy 1,2 milliárd forint értékű árukészlettel augusztus 10-től várja a vásárlókat.
Még az ősszel megnyitja kapuit a Ferihegyi Repülőtér közelében a Praktiker 17. áruháza is a Market Central kereskedelmi parkban. Az év végére 142.000 négyzetméternyi eladóterülettel fog rendelkezni hazánkban a Praktiker, amely független elemzők szerint 35 százalékos barkácspiaci részesedéssel bír. A barkácslánc további három üzletegység megnyitását tervezi Magyarországon a következő években, ezzel húszra bővülhet áruházainak száma.
A Praktiker választása azért esett Kaposvárra, mert a megyeszékhely és vonzáskörzete hosszú évek óta dinamikusan fejlődik, ráadásul közel fekszik a Balatonhoz, ami újabb vásárlói potenciált jelent. Felmérések azt mutatták, hogy a legfőbb barkácspiaci konkurens jelenléte ellenére sok kaposvári vásárló hajlandó volt akár a pécsi Praktiker áruházig is elutazni a széles termékkínálat és a kedvező árak miatt. A cég ezért döntött úgy, hogy a helyi igényeket és sajátosságokat figyelembe véve - saját beruházás keretében - felépíti új üzletegységét a somogyi megyeszékhelyen. A kivitelező az Asset Kft. volt.
Az új barkácsáruház mindenben megfelel a 21. század követelményeinek. Egy speciális technológia segítségével jelentős mennyiségű energiát spórol meg az épület hűtése és fűtése során. A vásárlók kiszolgálását a legmodernebb, érintőképernyős IBM-kasszák, illetve internetes infoterminálok segítik. A Praktiker honlapján keresztül - a barkácsóriások között egyedülálló módon - internetes vásárlásra is lehetőség van.
A Praktiker helyi munkaerőt alkalmaz az új kaposvári áruházában, a kiszolgáló személyzettel együtt a teljes létszám eléri a 70 főt. A Praktiker az áruház vezetésével Taubert Helént bízta meg, aki kétgyermekes édesanyaként tért vissza a munkába, korábban a szombathelyi üzletegységet igazgatta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?